Előzményhez katt a képre!

 Nelli:

Imádom a férjem, imádom az életem. Vagyis… Úgy pár napja még ezt éreztem.

Karcsival az egyetemi éveink alatt ismerkedtünk meg és első látásra tudtuk, hogy van köztünk valami. Izzott a levegő, bármikor, bárhol voltunk is együtt. Tánc közben néha úgy éreztem, azonnal kivonszolom egy mosdóba, vagy akár a táncparketten is hajlandó lettem volna lecibálni róla az összes ruháját. Annyira vonzó és annyira remekbe szabott férfitest… „Az istenek direkt nekem teremtették őt. Ilyen remekbe szabott férfit csak ők alkothattak nekem.”
Tudtam, hogy más lányoknak is voltak hasonló gondolatai róla, ő mégis engem szeretett. Egy volt a gondolatunk, egyek a nézeteink, majdnem minden dologban egyetértettünk. Az a kevés, amiben nem, az lényegtelennek tűnt.
Karcsi számítástechnikában volt jó, rendszergazda lett, majd programozóként is megállta a helyét és mára egy multinacionális cég egyik nagyon fontos projectjének vezetője lett. Természetesen ő többre vágyott és hagytam neki ehhez saját életteret. Nem féltékenykedtem és nem rendeztem jeleneteket, még akkor sem, amikor egy járvány idején otthonról dolgozott és hallhattam miként évődnek Szendivel, aki egy kezdő, de igen csinos kis szőke nő volt. Alárendeltjeként dolgozott, napi kapcsolatban voltak, de velem sose viccelődött úgy mint vele. Kérés nélkül elmondta, hogy csak szimplán élvezi, hogy zavarba hozhatja azt a csinos kis nőt. Ő fogalmazott így: csinos kis nő. Féltékenynek kellett volna lennem, de éjszakánként az ágyban mindig elhitette velem, hogy senki mást nem kíván, csak engem szeret, így reggelenként már én is nevettem azokon a vicceken, amiket Szendinek szánt. Nevezhetném flörtnek is, mert sok erotikus célzást tartalmazott és talán emiatt a lány eleinte nem tudta kezelni. A kamerából néhanap ráláthatott Karcsi életterére, biztosan néha engem is megpillantott a háttérben és talán ez tette vele, hogy egy idő után felvette a kesztyűt és ugyanolyan kétértelmű, évődő stílusban beszélt párommal, ahogy Karcsi is vele.
Ez az idő pár hónapig tartott és bár sokszor maradhatott itthon férjemuram, ambíciózus középvezetőként neki sűrűbben kellett megjelenni a munkahelyén, mint másoknak a kollégái közül.
Mások számára annak a járványnak az ideje rémálom volt, számomra a életem legszebb hónapjai. Együtt lehettem szerelmemmel éjjel-nappal. Ez idő alatt sokat megtudtam a munkájáról is. Talán azért is avatott be sok dologba engem, mert érezte, hogy egy picit mégis féltékeny lettem Szendivel való beszélgetéseiket látva, hallva. Népművelőként szereztem diplomát, irodalmi szakon, és abban az időben elvállaltam egy könyvtár részbeni digitalizálását és rendszerezését. Ezért lehettem otthon vele együtt, ami sok szempontból volt hasznos. Egyrészt kedvesem segített a számítástechnikai dolgokban, amikor néha elakadtam, másrészt otthonról tanulhattam egy második szakmát. Erika, Karcsi lánytestvére ajánlotta, hogy ápolónő legyek és mivel imádok segíteni az embereken, kedvem is volt hozzá. Az se volt mellékes, hogy az egészségügyben folyamatos hiány van, így biztosan találok magamnak munkát azon a vonalon, ha az eredetin talán nem.
Ekkor vettünk fel olyan szokást, hogy amikor férjem ment el bevásárolni és halaszthatatlanul kellett visszajelzést tennie, nyitva hagyta nekem a gépét és én nyugtáztam az üzenetet a nevében. Neki olyan supervisor hozzáférése volt cége rendszeréhez, amivel a felügyelete alatt dolgozó kollégái minden munkájába, levelezésébe is belenézhetett. Nyilván csak a céges vonalon volt ezekre lehetősége, ám csak ritkán élt vele. Mondhatnám, hogy majdnem sose.
Erika rendszeres vendég lett nálunk, mert volt ugyan külön lakása és élete, mégis jól esett, hogy velünk lehetett. Karcsit istenítette, mint a legidősebb testvérét és mi nők is jó barátságba kerültünk. Néha megjelent a legfiatalabb testvérük is, Laci, aki eléggé szégyenlős srác volt, de bátyja fiatalabb kiadásaként tekinthettem volna rá, ha picit is határozottabbnak látom. Erika szakmai segítségével tanulmányaim annyira jól haladtak, hogy esélyem volt arra, hogy év végére sikeres vizsgát tehessek. Elméletből. Aztán a gyakorlati év következik, természetesen még akkor is sok tanulnivalóval, de barátnőm abban is felajánlotta a segítségét.
„Mellettem egészen biztosan belejössz majd mindenbe és biztonságban is leszel a kanoktól” – szokta mondani Karcsira kacsintva.

Tudtam, hogy Szendi amolyan összekötő szerepét tölti be a projectben, így neki szinte minden nap muszáj volt bent tartózkodnia. Okos nő volt és törtető. Amellett igazi szexbomba. Ezt még nekem is el kellett ismernem, pedig életben sose találkoztunk.
Történt egy alkalommal, hogy Karcsi itthoni munkaállomását nem zárta be, ami nekem fel sem tűnt. Viszont felhívott és kérte, hogy mentsek le Szenditől egy dokumentumot, majd továbbítsam a mobiljára. A mobilról nincs hozzáférése a cég dolgaihoz biztonsági okokból, de az értekezletre kellettek azok az adatok. Pontosan elmondta az állomány nevét, de nekem kellett megtalálnom Szendi cuccai között. Mivel a lány pedáns és rendszerető volt a munkájában hamar megtaláltam és továbbítottam.
„Szendi most beteg, nincs bent” – közölte férjem okként, hogy miért nekem kell kutakodnom nála.
Miközben elvégeztem a dolgom, megakadt a tekintetem egy személyesnek tűnő mappán. Lehetett volna ugyan a DP jelzés szakmai is, bármilyen rövidítés, de ez személyesként volt megjelölve, a mappa színe nem zöld, kék vagy barna volt, hanem rózsaszín, majdnem piros. Rettentő kíváncsi voltam arra, hogyan lehet, hogy egy ilyen rendszerető nő, aki tudja, hogy férjemen kívül még az ő főnökük is rálát a céges dolgaira, hogyan lehet mégis annyira ostoba, hogy egy személyes mappát egyáltalán betesz a céges cuccokba. Arra is kíváncsi voltam, mit rejthet a mappa. Nem gondolkodtam sokat, gyorsan lementettem a teljes mappát. Nem volt nagy. Még két gigabájtot sem foglalt el a gépen, de hogy ne maradjon nyoma kíváncsiskodásomnak, gyorsan átmentettem a telefonomra.
Aztán ki is ment a fejemből az egész, mert közben megérkezett Laci, aki valami apróság miatt ugrott be, bár nem maradt sokáig. Elmondta amiért jött, odaadtam, próbáltam beszélgetni vele, de nem nagy sikerrel.
„Talán utál engem valamiért ez a srác?” – ötlött fel sokadjára bennem, persze ezt már régen tisztáztuk, hogy nem. Legalábbis egyszer ezt mondta nekem, amikor nyíltan nekiszegeztem a kérdést. Hittem is meg nem is, mert csak felém volt annyira félszeg. Nevezhetném szégyenlősségnek is, de láttam más nőkkel beszélgetni és egyiknél sem volt ilyen.
Efféle gondolatok miatt ment ki a fejemből Szendi mappája egészen délutánig. Akkor jutottam el odáig, hogy megfájdult a fejem a munka és tanulás miatt. Ráadásul kész lett a házimunka is, vacsora a hűtőben, asztal megterítve…
Szendi nevű mappámban egy rövid videó és pár szöveges fájl volt csak. A videó elején Szendi mosolyogva beszélget valakivel, de csak azt lehetett érteni amit ő mond. A stílus rá vallott, mert ugyanolyan flörtölős, évődő, kétértelmű mondatok hangzottak el, amiket már megszokhattam tőle a járvány ideje alatt. Aztán volt egy többé–kevésbé üres rész, amin néha villant csak fel Szendi futó lába, lebbenő mini szoknyája és valaki nadrágja. Nem tarthatott soká a kergetőzés, amit a lány sikkantása jelzett, de profilból csak ő látszott, amint valaki csókolja a száját. Erre is inkább a cuppogó hangokból lehetett következtetni, meg a nő lófarkas hajának enyhe mozgásából. Aztán egy ajtónyitás hallatszott, majd egy méltatlankodó férfihang. Valami olyasmi, hogy „Hát illik ilyesmit egy munkahelyen? Na, várjatok csak…” Egy kis ideig semmi sem látszott a felvételen csak egy asztal, ahova nemsokára egy meztelen férfitest került álló fasszal, erre térdelt rá a szőke lány és nem sokat mozoghatott, amikor hátulról letámadták. Hogy hogyan osztoztak meg a nyílásain az nem látszott, meg a hátba támadó férfi sem, csak annak alakja, ami lehetett volna akár Karcsié is, bár különleges ismertetőjegy nem volt rajta.
Zavaromban gyorsan bezártam az egészet és mit tagadjam, felizgatott a látvány még így is, hogy nagyrészt csak elképzelhettem az eseményeket.
Igen felizgatott kissé, mert az utóbbi két hétben Karcsival nem szeretkeztünk egyszer sem. Ennek pedig az volt az oka, hogy szerelmemmel együtt elérkezettnek láttuk az időt a gyermekvállalásra. Ő azt állította, hogy beszélt egy családtervezővel, aki szerint tartanunk kell valamennyi szünetet a házaséletben, mert akkor nagyobb az esély a fogantatásra. Én ebben ugyan nem hittem, de meggyőzni nem tudtam, ezért kénytelen–kelletlen elfogadtam az álláspontját. Persze igyekeztem én őt elcsábítani számos alkalommal, de rendre elutasításban volt részem, mondván: „Szívem, emlékezz arra mit mondott a családtervezőnk. Ugye akarsz te is gyereket tőlem? Akarod, hogy teljes család legyünk, ugye?”
Mit mondhattam volna erre? Leforrázva álltam sokszor és titkon maszturbáltam. Jajj, annyira kívántam már őt. Éreznem kellett, hogy nem egy kiállítási tárgy vagyok számára, hanem igazi nő.
Most is e felizgult állapotomon nem tudtam uralkodni másképp és mivel tudtam, hogy van egy szabad félórácskám ott helyben simogatni kezdtem magam. Elém tettem a telefonom, mert mégiscsak hatással van rám egy olyan látvány és a többit hozzá képeltem. Magamat képzeltem Szendi helyébe és miközben magamba nyúltam arra gondoltam, hogy az alattam fekvő férfi csókol miközben mozog bennem, a hátulról munkálkodó férfi meg nagyokat lök a testemen. Nem társítottam hozzájuk arcot, csak annyit kellett éreznem, hogy igazi férfiak, csinosak, dögösek és engem akarnak. Ismétlésre tettem a videót, így rögzíthettem egy asztali mobil tartóban, mindkét kezem szabaddá vált ezzel.
Hamar elért az orgazmus anélkül, hogy tudatában lettem volna annak, hogy időközben látogatóm akadt.
Erikának kulcsa volt a házunkhoz és minden nyitó kódról is tudott, így könnyedén bejutott. Észrevétlen maradt számomra, helyet foglalt egy távoli fotelba és csak akkor szólalt meg, amikor látta rajtam, hogy éledezek.
– Ó, te szegény! Hát ennyire nagy az éhség? – mosolygott kedvesen, de cseppet sem elítélően.
Szégyenkezve kaptam magamon össze a ruhát és lesütöttem a szemem. Erika közel lépett megemelte az államat és a szemembe nézve mondta: – Semmi baj. Tudod néha engem is elkap az ilyen. De nekem nem kell ehhez pornóvideót néznem.
Rám kacsintott és szemével intett a mobilom felé. A szeme kis időre megállapodott az ott látottakon és kissé elkerekedtek, majd gyorsan lekapcsolta.
– Azta… – csak ennyit tudott kinyögni, majd átkarolta a vállam, leültetett a kanapénkra és hozott nekem egy kólát a hűtőből. Jó ideig nem tulajdonítottam jelentőséget az ekkori sóhajtásának. Annak tudtam be, hogy tetszett neki amit látott. Ő nem mondott többet én meg hálás voltam hogy úgy tett mintha semmi sem történt volna.
Meg se kérdeztem, mennyit látott belőlem, bár a csillogó szemei arról árulkodtak, hogy sokkal többet mint szerettem volna.
Ezt követően beszélgettünk minden másról, de legtöbbet a saját hivatásáról áradozott.

Erika nem maradt sokáig. Még megvárta Karcsit és halkan váltott vele pár szót, aztán elment.
Sajnos férjem ezután se lett engedékenyebb, sem kedvesebb. Kedvem lett volna rákérdezni, hogy vajon a családtervezőjének volt az is az ötlete, hogy kedvességben is tartson szünetet? Nem tettem, mert még mindig bíztam benne. Bíztam abban, hogy hamarosan visszaváltozik azzá a férfivé akibe beleszerettem. „Csak ki kell várnod!” – korholtam önmagam – „Nem szabad türelmetlennek lenned, mert azzal csak elriasztod.”
Aznap este Karcsi bejelentette, hogy áttörést értek el a projectben, ami azzal jár, hogy sokkal nagyobb erőbedobással kell a munkának feküdnie. Tudtam, hogy még kevesebb ideje jut ránk, kettőnkre, ami elszomorított kissé, de büszke is voltam az eredményére.

Múlt az idő és semmi sem változott a családi életben. Karcsi nem lett kedvesebb, sőt, néha kifejezetten morcos volt. Idegesítettem már azzal is, ha csak rákérdeztem „milyen volt a napod édesem?” Ehhez igazodva a szerelmi életünk se lett jobb. Nem ért hozzám egyáltalán. Reggelente is néha elfelejtette a búcsú puszikat és már nem tudtam mire számítsak tőle. Mintha egy hideg lakásban élnék egyedül. Talán jobb lenne egyedül – gondoltam, de kirángatott ebből a letargiából a sikeres vizsgám és az a tény, hogy Erika tényleg kijárta nekem a gyakornoki állást ugyanabban a kórházban, ahol ő maga dolgozott. Tulajdonképpen ő lett a főnököm és valósággal elhajtotta a körülöttem legyeskedő orvosokat és más személyzetet. Nem mintha bármelyikük is felvehette volna a versenyt szerelmemmel, Karcsival. Testi adottságokban biztosan nem, más vonatkozásban nem is akartam megismerni egyiküket sem, hiszen tudomásom szerint mindegyiknek volt családja. Nem, nem érdeklődtem utánuk, ám a szóbeszéd, a pletyka elég szépen terjedt mindegyikről. Némelyik férfiról szerintem az itteni nők többet tudtak, mint az otthoni feleségük.

Egy idő elteltével elfelejtettem Szendit és kezdtem hozzászokni a magányhoz a férjem mellett. A legjobb barátnőmnél, Erikánál vigasztalódtam. Sokat beszélgettünk, néha csajos estét is tartottunk, hiszen párom nyíltan kimondta, hogy jobb, ha nem alszunk együtt. Úgy jobban meg tudja tartóztatni magát, nem esik kísértésbe, ami ugye, a családtervezés szempontjából számára nagy jelentőséggel bírt még mindig.
Egy alkalommal kicsit többet ittam Erikával és hazatérve rávetettem magam a férjemre. Szabályosan megerőszakoltam őt és csak másnap tudatosodott bennem, hogy ő nem kívánt igazából engem. Megadta nekem akkor, amit akartam, de nem többet. A csókjaival éppúgy fukaron bánt, mint a simogatásaival, pedig fél éve még hangsúlyozta, mennyire lázba hozza bőröm simasága, rugalmassága. Most visszagondolva még a lelkes odaadásom se nagyon hozta lázba.
Reggel nagyjából ezekkel a szavakkal búcsúzott: – Drágám légy szíves a jövőben kevesebbet igyál. Tudom, hogy nehéz dolgod van, de hidd el, hogy a túlzott alkohol fogyasztás árt a kisbabának.
„No hiszen! Milyen kisbaba születhet egy nem létező kapcsolatból?” – keseredtem el teljesen, de csendben tűrtem. Még ekkor is arra gondoltam, hogy nemsokára visszatér hozzám az a férfi, a szerelmem. Még mindig nagyon szerettem… Nem láttam okát, hogy ne úgy legyen.

Mindaddig nem, amíg újabb idő elteltével Erikával nem beszélgettünk. Mindketten kicsit sokat ittunk, de megígérte, hogy taxit hív majd időben, vagy akár nála is alhatunk, ha úgy tartja kedvem.
– Tisztellek azért, amin most átmész. Azt, ahogyan viseled. Nem látszik rajtad semmi, tényleg. Még nekem sem.
– Minek kéne látszania? Tudod, hogy gyermeket tervezünk, csak Karcsinak furcsa elképzelései vannak arról, de nem tudok mit tenni.
– Igen, valóban furcsák az elképzelései. Ezért is becsüllek téged.
– Még mindig nem értelek. Ha neked lenne férjed és gyereket akarnál, de a férjed ezt a kitételt szabja, te mit tennél a helyemben?
– Nézd, én szeretem a testvéreim és tudod, hogy sose tennék ellene semmit. De ő is csak egy férfi. Viszont te elviseled. Na, ezért a megbecsülésem.
– Mit kéne elviselnem? Hiszen szeretem és ő szeret engem. Ez természetes…
– Na, hallod! Sosem gondoltam, hogy Karcsi egy szoknyavadász lenne, de…
– Mi az a de?
– De hát tudod? Te mutattad azt a videót a múltkor, ahol… – elharapta a mondat végét, majd rövid töprengés után folytatta. – Ne mondd, hogy nem tudtad!
– Mit kéne tudnom? Semmi sem látszott azon, csak Szendi, ahogy két pasi megdugja.
Mivel arra az időre már akadozott a nyelvünk és zavarosak lettek a gondolataink is, szemléltetésképpen elővettem a mobilom, ahonnan még mindig nem töröltem le a videót, majd elindítottam a lejátszást rajta.
Erika végignézte az egészet álmodozva, majd egy helyen megállította.
– Itt… Látod?
A felvételen csak Szendi asztalról lelógó lába látszott ekkor, mert feltehetőleg nem tudta magát tartani és az alatta fekvő pasi valószínűleg tövig merült benne, de a háttal álló pasi félbeszakadt mozdulata arról árulkodott, hogy a stimulálása nem maradt abba. A férfin bokáig lecsúsztatva a nadrágja és ekkor kezdett derengeni, hogy mi volt az ismerős már első látásra. Nem akarta felfogni az agyam, hogy a háttal álló férfi bizony az én hites uram. A nadrágszíj csatja volt a nyomravezető, vagy inkább árulkodó. Az a csat egyedi készítésű, bár nem drága aranyból, csupán krómozott rézből készült, ami már eleve hibásnak tűnhetett, mert egy részéről hiányzott a krómozás. Egy bálnát ábrázolt, vagy legalábbis egy nagy halat, amint a szájába bebújtatható a szíj másik vége. Erikától kapta Karcsi a legutolsó szülinapjára, nekem ezért sem tűnt az fel. Derengett ugyan, hogy hármasban vitatkoztunk akkor rajta, hogy bálna e az valójában, avagy sem.
Megfordult a világ velem. Szédültem, de most már nemcsak az ital hatására. „Ez hát a nagy önmegtartóztatás oka!” Hangosan sírtam, magamban meg szidtam Karcsit. „A szemétláda! Nekem cölibátust írt volna elő, miközben ő más nőket dug?! Talán nem is nekem akart gyereket csinálni?! De miért? Mit csináltam rosszul, amiért ezt érdemlem? Mindenbe beleegyeztem, mindenben segítettem tőlem telhetően. Most meg…”
Erika simogatta megnyugtatásul a vállam és halkan duruzsolt, bár igazából egy szavát sem értettem. Talán azt mondhatta, hogy sajnálja, mert ő úgy gondolta, hogy én ezt már régen tudtam és elfogadtam, hiszen erre utalt a viselkedésem is. Igen, láttam a videót és észre kellett volna vennem, de mégsem. Nem hittem a szememnek, pedig világosan látszott rajta minden. Még ekkor is mentséget kerestem Karcsinak, mert még mindig szerettem. „Biztosan csak az az egy alkalom volt. Nem nagy ügy. Férfiból van, aki néha elvesztheti a fejét, ha egy számára új puncit lát. Valószínűleg nem is ő volt a kezdeményező, hanem az a kis kurva. Igen, látható volt, hogy mással hetyeg, miközben a férjem rájuk nyitott. Biztosan csak kihasználta a kínálkozó lehetőséget.”
Eddig a napig nem gondoltam arra, hogy a szöveges tartalomba is belenézzek. Most arra gondolva, hogy mentséget találok azokban megnyitottam. Sajnos amit olvashattam közte és férjem közötti sms–váltások voltak. Eléggé egyértelmű volt a hangvétel, sőt az utolsóként férjem által írottban az szerepelt, hogy most bemegy hozzá és jól megbassza. A dátum pedig éppen arra a napra esett, amikor a videó készült. Vagy egy órával előtte, így volt ideje a kis szukának még azt is elmentenie. Hogy ki lehetett a „boldog” harmadik, akivel Szendi tulajdonképpen Karcsit is megcsalta, arra nem derült fény abból. Talán a másikból kiderült volna, de annak megnyitásához már nem volt erőm. Erika a vállam fölött rákukkantva olvasta el amit láttam és ismét vigasztalt.
A világom darabokra esett. Teljesen leittam magam és barátnőm nem akadályozta meg.
Ezt másnapra megbántam mert sajnos lehánytam a legszebb hófehér bolyhos szőnyegét, amit cserélni kellett emiatt. Ez is tetézte bennem a bűntudatot, de a szívem darabokban… Ez elől a munkába menekültem és innentől, hacsak megtehettem időm java részét Erikával töltöttem. Karcsinak azzal indokoltam, hogy így neki még kisebb a kísértés a szeretkezésre velem. Pedig ekkor már tisztában voltam azzal, hogy valószínűleg sosem akart nekem gyereket csinálni. Ez is elkeserített. Nem kicsit, hiszen teljesen beleéltem magam abba, hogy gyerekem lesz. Egyre inkább vágytam rá.
Az áruházakban megcsodáltam és rámosolyogtam a csöppségekre és amikor utam a játszóterek közelében vitt, mindig lassítottam, hogy megcsodáljam a kicsiket, amint mozognak, játszanak, élnek. Olyan csodálatosak! Szépek!
Sajnos midig belém hasított a tudat, hogy nekem sose lesz ilyenben részem. Legalábbis Karcsival nem! De akarnék e egyáltalán tőle gyereket? Egy csalfa pasi… Biztosan megcsalna a későbbiekben is. Kinek kell olyan, aki nem szeret? Aki mást szeret? Ha szereti egyáltalán Szendit.
Tudtam, hogy ezt már nem hagyhatom szó nélkül. Csakhogy attól féltem, hogy megalázom ezzel magam. Egyre halogattam a sorsdöntő beszélgetést. Titkoltam, hogy tudok róla. Róluk.

Erikánál sokszor megjelent Laci. Helyes kis pasi. Tudtam, hogy korban illik hozzám és sok minden mást is tudtam róla. Fősuli mellett dolgozik a drága, emiatt nincs barátnője. Legalábbis ezt mondta és elhittem neki. Velem továbbra is ugyanolyan félénk maradt. Pedig egyre többször láttam a vágyat a szemében, amikor rám esett a pillantása. Mégse ért hozzám soha félreérthető módon. Hacsak azokat az eseteket nem számítom, amikor ő volt a kísérőnk strandon, vagy billiárdozáskor és néha hozzám ért. Ezt leszámítva még talán két alkalommal vállalt be masszázst nálam. Nagyon gyengéden masszírozta a nyakam, a vállam… Olyankor mindig biztatnom kellett, hogy csinálja erősebben, hiszen nem vagyok én se cukorból, se jégből, hogy összetörhetne. Néha ekkor éreztette férfias erejét, amitől nekem repkedni kezdtek a megszokott pillangók a hasamban és bizseregni kezdtem bizonyos helyeken. Valamennyit biztosan Laci is érzett ezekből a szikrákból, mert néha zavartan hagyta abba, hiába biztattam, hogy: még. Párszor észrevettem a dudort a nadrágja elején, amiből levehettem vágyát és ekkor ismét nőnek éreztem magam kis időre.
Egyikünk sem mert tovább lépni akkor. Férjemmel még mindig nem beszéltünk arról a dologról és papíron még mindig ő volt a férjem, szerelmem, Lacinak meg a bátyja, akit szeretett.

Egy alkalommal Erikától kissé spiccesen, de nem részegen értem haza. Karcsi már otthon volt. Üdvözölni akartam. Vidáman fordultam felé egy puszira vágyva, de ő elfordította a fejét. Ekkor tört ki belőlem.
– Mondd csak! Miért utálsz engem?
– Én nem… – szabadkozott volna, de bennem ekkor átszakadt az addig visszatartott keserűség.
– Ne! Egyáltalán van még olyan, hogy mi? Vagy csak te és Szendi? Esetleg a boldog harmadik? Talán ők több puszit kapnak tőled mint én? De miért? Mit csináltam rosszul? Mit adhatott Ő neked, amit én nem? Arra hivatkoztál az utóbbi időben, hogy gyereket akarsz velem. Letettél már róla? Ha nem, akkor miért őt baszod ahelyett, hogy belém töltsd a magod? Ne hazudozz kérlek! Az nem állt jól neked sosem.
Karcsi elsápadt ezekre és kis ideig nem kapott szerintem levegőt sem. Végül nagy sokára csak ennyit tudott kinyögni?
– Honnan veszed ezeket a butaságokat?
Egy szó nélkül elé toltam a bizonyítékot, aztán meggondoltam magam és nem a mobilról mutattam, hanem kinyomtam a jelet a tv–re. Ott nagyobbnak láthatja majd a csatot, ami a tulajdonképpeni egyetlen képi bizonyíték volt ellene.
Karcsi meg se lepődve kapcsolta ki a tv–t.
– Szóval kémkedtél utánam.
Nem kérdezte, hanem kijelentette.
– Szó sincs kémkedésről. Emlékszel, amikor egy értekezlet miatt szükséged volt valamire Szendi gépéről és engem kértél meg rá, hogy küldjem át neked onnan? Na, ezt akkor találtam.
– Az nem most volt.
– Igaz is. Azóta nem néztem utána, de kíváncsi lennék mit mondasz arra, hogy véget ért e a kapcsolatod Szendivel és azzal a másik férfival.
– Mi az, hogy a másik férfival? Sose kezdtem semmilyen férfival – mentegetőzött.
– Lehet, hogy neked nem jelentett semmit, de kedvesednek a kis Szendinek bizonyára sokat. Máskülönben nem vállalt volna be kettőtöket egyszerre.
– Igazából nem csaltalak meg. Nem akartam neki gyereket csinálni, azért is nem volt igazi dugás.
– Ó, ha csak popsiban szeretgeted az nem megcsalás?! Na, de nem válaszoltál drágám. Tart még a kapcsid Szendikével, ugye?
– Nincs semmiféle kapcsi. Csak te hiszed úgy.
– Hazug! Kérlek kímélj meg és legalább légy őszinte.

Ehhez hasonló párbeszéd végére annyit tudtam meg, hogy szerinte nem volt megcsalás, mert nem csókolóztak, csak seggbe dugta és azóta is mindig csak úgy, mert nekem meg kell értenem, hogy ő férfi, akinek vannak testi igényei. Úgy tűnt szerinte a nőknek nincsenek, de akkor mivel magyarázta volna meg – ha felteszem neki ezt a kérdést, mint ahogy fel se tettem –, hogy Szendike igényt támasztott rájuk kettejükre, hozzá nem is lelkit. Igaz ugyan, hogy velem addig popsiszex nem volt, de nem is kérte, úgyhogy nem gondolkodhattam el azon, nekem tetszene-e, vagy sem. Viszont teljesen hamis állásponton volt azon – szerintem ő maga sem hitte el –, hogy egy nőnek ne lehetnének testi igényei. Minden embernek vannak vágyai, a testének is meg a lelkének is. Az, hogy a férfiaknak a testi van szem előtt, abból akad több, nem jelenti azt, hogy ne tudnának szeretni, azaz nekik is vannak lelki szükségleteik éppúgy, ahogy nekünk nőknek is vannak testiek, bár nálunk talán a lelkiség helyeződik főként előtérbe.
Ezek után a lelkem romokban hevert. A testem vágyát ideig óráig háttérbe szorítottam, becsaptam néhány hamis orgazmussal, amit a vibrátorommal okoztam neki. Azonban most ez a lelki csalódás felkorbácsolta a testi vágyat is, hozzá százszorosára növelve azt. Annyira tudta uralni a lelkem a testi szükségleteimet, hogy nem rohantam azonnal egy swinger klubba, vagy bárhová, ahol valaki a faszára tűzhetne, mert bár vágytam egy igazi férfi érintésére egyszersmind csömöröm is lett a pasiktól. Abban a pillanatban mind csalfának, undoknak tűnt egytől–egyig. Nincs kivétel! Mind önző, buta barom, akik csak a farkuk után mennek, hozzá nem becsülik meg azt sem, aki szeretné őket. Igen, akkor szent meggyőződésem volt ez, bár az eszem tiltakozott az általánosítás ellen. Viszont amúgy sem lett volna mindegy kivel fekszem össze.
Nem és nem! Azt sose tudtam megtenni, hogy egy teljesen ismeretlennel lefeküdjek, még ha szimpatikus lenne is az a férfi, akkor sem. Ismeretlennel sosem. Sajnos azonban senki ismerős nem jöhetett szóba. A munkahelyemen a férfiak tudtommal mind házasok voltak és egyikük feleségének sem akartam olyan érzést okozni, mint amilyenben most nekem volt részem. Kivétel ez alól talán csak Szendi lett volna, de őt alig ismertem. A közvetlen ismerőseit meg pláne nem. De talán akkor sem. Én nem Szendi vagyok.
Ilyen előzmények után úgy gondoltam muszáj egy kis időt egyedül töltenem, na meg Karcsinak sem ártana átgondolnia, hogyan tovább. Csakhogy nem tudtam hova menni. Egyedüli lehetőség Erika maradt, vagy egy motel, de nem akartam az addig összegyűjtögetett pénzünket ilyenre költeni. Mint kiderült nem volt muszáj, mert Erika örömmel vette, hogy ideiglenesen beköltözök. Teljes lelkitámaszt nyújtott. Igyekeztem nem terhelni a dolgaimmal, mert nem akartam, hogy választania kelljen köztem, mint barátja és Karcsi között, akit még mindig imádott testvérének tartott. A pártatlansága azonban nem ment könnyen, mert Karcsi naponta minimum kétszer hívta őt miattam. Általában reggelente azzal, hogy menjek haza, aztán délután rendszerint, hogy jó lenne, ha maradhatnék még nála. Ez a határozatlansága is megerősített abban, hogy Karcsi már nem az a férfi, akibe egykor beleszerettem. Ő nem volt soha ilyen határozatlan!

Bánatomat csalódottság követte. Nem tudtam mit tettem, amiért ezt érdemeltem. Erika jó hallgatóság volt, csak ritkán szólt közbe és akkor is jó barátnőhöz méltón inkább biztatott, semmint elmarasztalt. Mindig hozzátette ugyan, hogy ő megérti a férfiakat is, de egy ilyen szép nőt, mint én nem szabadna így átverni. Együtt iszogattunk, mert neki pillanatnyilag nem volt „kísérője”. Erika nevezte így el a pasijait, akiket ha nem is hetente, de havonta legalább egyszer cserélt. Nem volt prűd, se kurva. A férfiaktól elfogadott ugyan néha ajándékot, de azt sose erőltette. „Egy férfi nem arra kell nekem, hogy megteremtse az anyagi jólétem. Arra magam is tökéletesen alkalmas vagyok. Mindig megszerzem amit akarok.” – szokta mondogatni, amikor felhozom neki a prostik témáját. Erika úgy tekintett a férfiakra, mint egy szexshopban talált vibrátorra. Ezt ő úgy is gondolta kihangsúlyozva a különbségeket pro és kontra. Ezek között előnyként szerepelt – a vibrátor javára –, hogy nem beszél vissza, bírja ameddig kell és mindig kéznél van, nem csal meg. Hátrányként viszont, hogy egysíkú foglalatosság és mindig ugyanaz az illat, az érzés, nem dünnyög szédítő szavakat a füledbe, nem lehet vele nyelves csókot váltani. „Imádom, hogy olyan forró, erős és kiszámíthatatlan egy élő.”
Észre se vettem, hogy barátnőm alig kortyolt egy kis bort. Fiatal korom óta az édes borok a kedvenceim. Most is azt iszogattunk, vagyis csak én, mert Erinek mennie kell dolgoznia. Előtte volt bőséges vacsora és nem tagadtam meg magamtól semmit. Az se érdekelt volna, ha elhízok, hiszen úgy sincs most aki miatt meg kéne tartóztatnom magamat.
Úgy a harmadik üveg után szóltErika, hogy lassan mennie kéne munkába. Tudtam, hogy nem késhet el. Főnővérként példát kell mutatnia, ráadásul éppen a beosztása miatt műszak előtt sokkal több elintéznivalója van, mint mondjuk nekem, egy kezdő gyakornoknak.
– Hazamegyek. Karcsit úgysem érdekli mi van velem. Majd elleszek a saját szobámban – makogtam, majd felálltam. Vagyis csak felálltam volna, ha a lábaim engedelmeskednek. Párszor megpróbáltam, mert hát milyen dolog az, hogy most még a saját testem is cserbenhagy, aminek az lett az eredménye, hogy egyre inkább lecsúsztam a padlóra. Ezen aztán jót vihogtam magamban, mert eszembe jutott a mondás, miszerint „padlót fogott a lány”. Ez tökéletesen illett rám minden tekintetben. Amint eszembe jutott, hogy nem csak a testem van a padlón, elpityeredtem. Pillanatok alatt bőgtem. Fél füllel hallottam, hogy Erika sutyorog valakivel. A sírás rövid szünetében azt is hallani véltem, hogy Karcsi bizony nem jön értem. „Miért is jönne?” – gondoltam – „Az a szemétláda még arra se érdemesítene, hogy a száguldó vonat elől ellökjön. Bezzeg a kis Szendike! Ő mindent megérdemelne! Ó, hogy gyűlölöm azt a nőt! Számító büdös kurva!”
Ebbe annyira beleéltem magam, hogy innentől egy ideig se kép, se hang. Nem tudtam mi történik velem és nem is érdekelt. Csak jól akartam érezni magam, ez motoszkált folyton a fejemben, miközben azt se tudtam hol vagyok.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Karcsihoz bújok. Éreztem a férfias illatát és a szex szagát rajta, meg magamon is. Félig még bódult állapotomban érzékeltem, hogy teljesen meztelen vagyok. Ezt rendben levőnek találta az agyam, hiszen a férjem mellett fekszem, vele szeretkeztem. Igen, arra homályosan emlékeztem, hogy nagyon kitett magáért. Igaz, hogy nekem kellett kezdeményeznem, mert arról is voltak emlékfoszlányaim, hogy rámásztam. Én kezdeményeztem, de ha nem tiltakozott… Várjunk csak! Miért tiltakozott volna, hiszen a férjem?!
Lassan állt vissza a tegnapi nap emléksorozata. Amint Erikánál, vele iszogattunk. Az is, hogy Karcsi nem volt hajlandó eljönni értem, bár annyira berúgtam, hogy ott helyben összeroskadtam… Aztán Laci képe, amint az utcán vonszol, majd ahogyan a hátára vesz és élő taxit játszott nekem, velem, miközben én mint potyautas, majdnem elmaradtam mögüle. Az az érzés is bevillant, ahogy a kezével tart és hogy az mennyire izgató volt, amint a puncimhoz ért és a léptei ütemére stimulálta azt az erős tenyere. Aztán kis ideig semmi, majd minden a helyére került. Oldalra pillantottam és Laci arcát láttam. Majdnem összeért az orrunk. Szívem kihagyott egy ütemet. Meleg lehelete csiklandozta az arcom, ami kellemes lett volna, ha nem támad fel bennem a lelkiismeretfurdalás. „Te jó ég! Mit tettem?! Megcsaltam a férjem.” Óvatosan megemeltem a takarót majd bepillantottam közénk. Nos, nem volt közöttünk semmi. Ruha se, távolság se… Úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit bolha csípett meg. Majdnem elbotlottam egy lavórban, ami az ágy mellett volt. „Hogy mekkora rendetlenség van ennél a srácnál?! Látszik, hogy egyedül él.” – futott át fejemen e gondolat, én meg futottam a ruhadarabjaim után. Szerencsére mindent egyben találtam. Az most nem volt szempont, mennyire tiszta némelyik, gyorsan magamra kapkodtam és kimenekültem a lakásból, majd taxival hazavitettem magam. Otthon a konyhapénzből fizettem ki, mert fogalmam se volt, hol hagyhattam el az irataimat és az abban levő kevés készpénzt.

Hazaérve meggyőződtem arról, hogy egyedül vagyok, Karcsi elment dolgozni és se Szendi, se más Szundi nem maradt ott vendégségben. Forró fürdőt véve közben ismét elgondolkodtam azon hogyan és mit tettem előző este. Aztán eszembe jutott az oka is. Amiért ittam, amiért ide jutottam… Ismét nagyon sajnáltam magam. Volt otthon egy üveg Napóleon konyak. Karcsi tartogatta arra az esetre, ha valami különleges vendége érkezne. Franciaországból hoztuk, Párizsban voltunk együtt. Eme emlékre gondolva felnyitottam – bár nem ment könnyen – majd töltöttem egy felest és fenékig lehúztam. Iszonyút prüszköltem és alig sikerült kijutnom a wc–re. Mindent kiadtam magamból, de utána jobban lettem. Picit zsibbadt ugyan az egész testem, de nem mertem volna mindent az alkohol rovására írni. Ismét eszembe jutottak az előző esti élmények. Egyre több kép illeszkedett a helyére. Beugrott az, amint rámászok Lacira és ahogy ő ellenkezik – „hogy milyen aranyos is volt az a fiú? Olyan kis édes!” – meg folytatólagosan még pár dolog és ahogy a végén rettenetesen megbasz. Az a méret, az a keménység, az a vehemencia… Talán onnan van a zsibbadtság és az a pici fájdalom a lábam között. De érdekes módon egy cseppet sem bántam. Rájöttem, hogy tulajdonképpen egyetlen pillanatot sem bántam meg, sőt! Nagyon, élveztem minden vele töltött percet.
„Na, most mi lett azzal, hogy minden pasi egy beteg állat?” – kérdezte vádlón egyik felem. „De ő nem az! Laci a kivétel. Ő nagyon aranyos, kisfiús, férfias…”
„Ő mindez egyben? Vigyázz Nelli, mert legutóbb Karcsiról gondoltad ugyanezeket! Talán beleszerettél Laciba?”
– Nem! – kiabáltam hangosan, hogy nyomatékot adjak a szavamnak. „Hisz alig tudok róla valamit. Azon kívül persze, hogy Karcsi öccse. Az áruló, megcsaló Karcsié…”
Abba kell ezt hagynom. Nem akarok ismét sírva fakadni. Az nem segít semmin sem. Inkább az az érzés kell nekem, amit éjjel éreztem. Nem a szexre vágytam, csak Laci testének közelségére. Arra, hogy érezzem, hogy csak engem szeret. Engem kíván, mint nőt, mert szépnek tart. Csak engem. Önmagamért…
Persze ez csak álom, mint ahogy a tegnap este is. Igaz, hogy úgy emlékeztem mintha azért ellenkezett volna, mert nem akarja megbántani a bátyját. Vajon ez mit jelentett nála? Akart volna engem, ha nem a bátyja a férjem? Vagy mindegy lett volna neki, hogy ki csak nő legyen?
Ábrándozásomból mobilom csengőhangja riasztott fel. Rápillantottam: Erika hív. Felvettem.
– Szia Erika. Bocsi, hogy kellemetlenséget okoztam tegnap. Tudod…
– Szia Nelli! Ugyan, hagyd azt. Nem történt semmi. Minden rendben volt ugye? Hazavitt Laci?
– Nos… Igen. Hazavitt. Már jól vagyok.
Nem részleteztem, hogy nála aludtunk és azt sem, mi történt közben. Vajon hogy fogadná, ha tudná, hogy rámásztam Lacira? Már nem csak Karcsi kell neked? – mondaná talán.
De nem! Erika megértőbb, habár, ha a fiú testvéreiről volt szó olyankor ez nem mindig volt igaz. Jobb ha nem tudja, mert igenis miattam történt minden. Én voltam egy ribanc. Laci nem tette volna meg velem. Nos, amit végülis megtett. Szeretkeztünk, bár nem akarta. Eleinte dühös volt rám. Nem csoda, hiszen végig a hátán vitt. Nehéz lehettem neki. Ekkor beugrott egy kép, amint a fenekemnél fogva markol és tart magán, ő meg bennem… Akkor talán mégse lehettem neki olyan nagyon nehéz?! Persze az is lehet, hogy ez csak a képzeletem szüleménye. Nem lehettem biztos benne, mert elég homályos volt a kép. Mint emlék megvolt, de a homályosság is. Talán nem kapcsoltunk villanyt akkor éppen? Mert arra tisztán emlékszem, amikor a combjához dörgölőztem, mert meg akartam kapni azt a nagy, vastag, hosszú rúdját. Istenem! Hogy lehet egy férfinak ekkora? Hogy lehet, hogy Karcsival testvérek, neki még se nőtt sohasem akkorára?
– Nelli, ott vagy még?
– Igen, igen… Csak elég álmos vagyok. Le kéne feküdnöm.
– Ok, akkor nem is zavarok. Csak tudni akartam, minden rendben volt-e.
– Igen, már minden ok, köszi.
– Azért szólj, ha bármire szükséged lenne, ok?
– Édi vagy! Köszi. Most tényleg le kéne feküdnöm. Szia.

Még le se tettem szinte, máris egy másik hívás futott be. Hogy mekkora forgalom van ma!?
Karcsi hívott. Azt mondta, hogy pár napig nem lesz itthon, mert vidékre kell utaznia. A nyelvemen volt a kérdés: „Szendi is megy veled, igaz?” Aztán mégse kérdeztem meg, mert más jutott eszembe. Gyorsan elköszöntem. A szokásos puszi-puszival, de egyikünk sem mondta, hogy szeretlek. Minek is csapnánk be egymást, igaz? Ebből tudtam, hogy végérvényesen vége lett a kapcsolatunknak. Akkor még nem tudtam mennyire igaz ez, inkább csak éreztem, de nem is gondolkodtam rajta. Azon sokkal inkább, amit Erikának mondtam. Hogy le kéne feküdnöm. Igen, csakhogy nem egyedül. Vajon felébredt már Laci? Karcsi ma nem lesz itthon, de utálnék egyedül maradni. Erika biztosan eljönne, de nem az ő társaságára vágytam. Ha sikerülne Lacit meghívnom vacsira, akkor kideríthetném, hogy mi az igazság. Én kellettem neki, vagy csak egy nőre vágyott és éppen kéznél voltam? Vajon udvarolna nekem, ha nem kéne attól tartania, hogy megbántja ezzel a bátyját? Egyáltalán akart volna engem akkor is, ha nem magam mászok rá?
Dobogó szívvel hívtam fel.
– Szia Laci. Csak azt akartam mondani, hogy bocsi, amiért olyan bután viselkedtem és gondot okoztam neked este.
Kis csend, pici szünet a vonalban. Vajon mire gondol most? Leteszi? Ugye nem!?
– Szia Nelli! Semmi baj. Nem okoztál gondot.
– Tudod, alig emlékszem valamire. Ugye nem hánytam tele a lakásod? Ha mégis, akkor szólj és rohanok takarítani…
– Nem, semmi olyasmi. Rendesen viselkedtél.
Nem tette hozzá, hogy ebből a szempontból, tehát nem volt ellenére a dolog. Lehet mégiscsak engem kívánt?
– Tényleg nem emlékszel semmire? – kérdezte és kihallatszott a hangjából egy csipet csodálkozás és talán neheztelés is. Nos, a csodálkozás érthető, hiszen felejthetetlen dolgokat tettünk, de vajon mennyire őszinte a neheztelése? Na és minek szólhat az?
– Háát… Egy–két kép azért beugrott. Emlékszem például amint hozzám bújtál, az nagyon… Kellemes volt. Haragszol?
– Egyáltalán nincs miért. Tulajdonképpen nagyon kedves voltál velem, ahhoz képest mennyire nem voltál magadnál. Sose láttalak még spiccesen sem, nemhogy így berúgva. Valami baj van?
– Igazából semmi. Csak elfeledkeztem magamról. Erikával iszogattunk, beszélgettünk, elszaladt az idő és olyan finom édes bora volt. Észre se vettem, hogy magam ittam meg mind a három üveggel. Aztán meg…
– Három? Az aztán már mennyiség! Még engem is kiütött volna. Jól vagy?
– Köszi, már minden rendben. De igazából azért hívtalak, hogy ráérsz e ma este? Karcsi meghívna vacsorára téged.
„Igen, biztosan Karcsi is meghívná az öccsét, mert kedveli, bár ő nem lesz ma itthon, de ezt még nem kell tudni Lacinak.”
– Tényleg? Hát éppen el tudnék menni. Tanulnivalóm se sok van és minden más dolgom lerendezhetem délelőtt.
– Remek. Akkor jöhetsz ebédre is. Igaz, hogy Karcsi nem lesz itthon, de szerettem volna veled megbeszélni valamit.
Ismét nem hazudtam. Előbb se, meg most se. Karcsi tényleg meghívná vacsorára, ha itthon lenne, persze nem lesz. Ebédkor se, meg később se. De mégse éreztem hazugságnak, amit mondtam, hiszen csak részigazságok voltak, de akkor is minden igaz volt. Vajon miért fontos nekem egyáltalán, hogy ne hazudjak egy férfinak? Mert Laci nem csak egy férfi? Nem. Ő tényleg nem egy a sok közül. Ő Laci. Kedves, aranyos, édes és izgató… Meg szexi. Meg olyan nagy! Ilyeneken gondolkodva, máris kezdtem beindulni.
– Ebédre? – kérdezte és a hangjától is borzongás keletkezett a testem bizonyos pontjain. Kívül is, meg belül is.
– Aham. Miért ennénk egyedül, ha kettesben is lehet? Na, mondj igent kérlek. Ennyivel igazán tartozom neked, amiért megmentettél tegnap. Meglátod milyen finomat főzök majd neked. Tudom, hogy a rántott gombát és a rántott sajtot szereted. Na, melyik legyen? De ha mást szeretnél én szívesen…
– Ok, ok, megyek. Mindegy mit választasz, biztosan finom lesz. Emlékszem rá, mennyire jó szakácsnő vagy.
A francba. Elharapta a mondat végét. Nem tette hozzá hogy: és csinos is. Vagy szép. Gyönyörű… Ugyan miért vágynék én arra, hogy szépnek vagy gyönyörűnek lásson?
Nem tudtam, de azt igen, hogy tényleg ez volt a vágyam.

Főzés közben a haditerven gondolkodtam. Nem riaszthatom el, mert azzal mindent tönkre tennék. Este még mondhattam, hogy nem emlékszem, hogy csak az alkohol beszélt belőlem. Mondjuk részben úgy is volt. Sose lett volna bátorságom lerohanni egy férfit. Lacira pedig beláttam, hogy szabályosan rámásztam. Esélyt s hagytam neki a választásra. Most muszáj lesz, ha tényleg akarom őt.
Akarom őt? Igen. Olyan jó érzés volt vele lenni. Ha nem lett volna akkora, mint amekkora volt, akkor is jó érzés lett volna ha bennem van. Így meg nem jó volt, hanem csodálatos! Már amennyire emlékszem belőle. De ma itt a lehetőség. Emlékezhetek mindenre. Hacsak el nem rontom. Sikerülnie kell!
Az akkor fel se merült bennem, hogy ha sikerül is meghódítanom Lacit és elválok Karcsitól akarna–e engem feleségül Laci. Akarna–e gyerekei anyjának? Végül úgy döntöttem, hogy ha mégsem, akkor is kell tőle egy gyerek. Több boldogabbá tenne, de ha egyedül maradnék akkor is lenne emlékem, lenne akiért éljek. Azt tudtam, hogy nem lenne egyszerű, hogy nehéz lenne, de hát mi a könnyű ebben az életben?
Jajj, csak el ne rontsam! Nem rohanhatom le őt! De ha felkérném egy masszírozásra? Azt máskor is szívesen vállalta. Nyilván viszonoznom illene, amit én boldogan megtennék. Bevillant ismét Laci teste képe. A szeme, a szája, az izmai, a farka… Az olyan hatalmas! Valamikor Karcsiról képzeltem azt, hogy nekem teremtették az istenek, hogy rám méretezték, de Laci! Ok, nem annyira testes, mint a bátyja, mégis sokkal vonzóbb. Izmos és ereje is van, másképp nem bírt volna elvonszolni engem hozzá. Nem is vonszolt, hanem vitt. Igazán erős férfi. Még a karjában is tartott. Az olyan felemelő érzés volt. Mintha megelőlegezte volna nekünk a nászéjszakát. De az igazi most következik. Kell nekem ez a férfi még egyszer. Jobb volna sokszor, de…
Megkóstoltam az ételt. Nem szabad elsóznom. Az végzetes lenne, ha nem sikerülne. Készítettem rántott sajtot és rántott húst is, meg a biztonság kedvéért Marshall–májat is. Szalmakrumplival. Vajon szereti a pudingot? Vagy inkább tortát enne? Van még időm mindkettőre. Neki is álltam mindkettőnek egyszerre. Nem éhezhet másra a drága, csak rám. Ha tele a hasa, tele lesz a farka és biztosan megéhezik rám. Picit ugyan rá kell segítenem, de ez egyáltalán nem áldozat lesz nekem.
Már a tortalapoknál tartottam, miközben fél kézzel kevergettem a pudingot, gondolatban meg már Lacit nyalogattam. Mindenhol…

Csengettek. Az órára néztem: még csak 11! Vajon ki lehet ilyenkor? Mindegy. Elküldöm, döntöttem el. Nem zavarhat be senki sem.
Gyorsan elzártam minden víz és gázcsapot, csak a sütőt hagytam előmelegítésen, ami majd a torta sütéséhez kell. Mentem ajtót nyitni, de előbb kikukucskáltam és Lacit láttam.
„Te jó ég! Nem jöhetett ilyen korán! Nem láthat meg engem így! Biztosan nem fog megkívánni, ha ilyen slamposan látna. De el se küldhetem. Talán vissza se jönne.”
Gyorsan beengedtem, majd egy gyors „Szia! Helyezd magad kényelembe!” – felkiáltással kimenekültem a fürdőbe. Magamra zártam és lázasan készülődtem. Szerencsére már jó előre oda készítettem minden szexi cuccot, csak egy gyors mosdás, még gyorsabb smink és magamra kapkodtam mindent. Majdnem mindent. Bugyit elfelejtettem kitenni. Nos, ezt a mulasztást már nem tudom jóvá tenni. Különben sem tudnék választani. Vajon milyen tetszene neki? Egy csipkés alsó, vagy egy tanga? Mindegy. Most azt kapja, amit talál. Remélem megtalálja, amit kell. Remélem bugyi nélkül jobban tetszem neki. De nem szabad a házba ajtóstól rontani!

Mikor beléptem a nappaliba, Laci a kanapén ült és egy telefont böngészgetett. „Az nem az ő mobilja!”
– Mit csinálsz?
– Csak egy képet keresek. Rólunk – felelte és továbbra is elmélyülten tanulmányozta.
– Van olyan, hogy: rólunk? – kérdeztem halkan, bizakodva.
– Ó, nem! Úgy értettem, hogy a családról. Tudod, ahol rajta vagyunk mindannyian: Erika, Karcsi te meg én… Anyuéknak szántam. Az se baj, ha nem tegnap készült. Nem baj, ha mondjuk egy nyári emlékkép.
– Azok a fotók mappában vannak a család címszó alatt.
– Amúgy ki az a Szendi? – szaladt ki a kérdés a száján meggondolatlanul, mire én idegesen kaptam ki a mobilt a kezéből. Épphogy megúszta szerencsétlen készülékem az inzultust.
– Karcsi egyik munkatársa – feleltem, csak azért, hogy valamit mondjak.
– Értem. Akkor biztosan jó barátnőd, ha mindjárt az induló könyvtárban külön mappája van.
– Nem igazán, de hagyjuk őt. Jajj a torta! – csaptam össze a kezem és kiszaladtam a konyhába. Sajnos az történt, amit előre láttam. A piskótatészta alap tönkrement és a habot sem lehet még egyszer életre kelteni.
Laci vigasztalt: – Nem baj, ha nem lesz desszert. Legalább nem hízunk el – mondta viccelődve.
– Csak a magad nevében beszélj. Engem nem zavar, ha elhízok is – nyújtottam rá a nyelvem.
– Igaz is, kisbabát akartatok, ugye? Az biztosan elrontaná az alakod – nevetgélt továbbra is a hangulat feloldásán fáradozva.
„Ez most bókolt nekem?” Igen, annak tekinthetem, hiszen burkoltan benne volt a mondatban, hogy most jó az alakom. Tetszem neki valamennyire.
– Hogy haladtok? – váltott komolyra.
– Hagyjuk ezt légy szíves. Inkább együnk. Mindent készítettem, amit szeretsz. Választhatsz, vagy nem is! Muszáj mindent megkóstolnod!
Magamban hozzátettem, hogy: engem is.
– Ok, zsoké. Éhes vagyok.
– Foglaljon helyet, uram! Az előétel bográcsgulyás, sok hússal. Tudom, hogy azt szereted – villantottam rá a legszebb mosolyom és mutattam a tálalóban levő asztal felé, ahova már előre odakészítettem egy szál piros rózsát.
– Ez meg mit árválkodik itt magában? – ráncolta össze a szemöldökét Laci.
– Tulajdonképpen egyedül szoktam ebédelni. Már amikor itthon vagyok. Karcsi sosincs itthon – válaszoltam szomorúan.
– De most nem vagy egyedül. Ez a szegény virág sem maradhat egyedül. Hoztam neki társat, csak amikor megérkeztem annyira siettél, hogy elfelejtettem átadni. Kint hagytam az előtérben. Pillanat… – szólt és kisietett, csakhamar egy csodálatos csokor vörös rózsával térve vissza. A csokorban diszítés is volt, és egy kis kártya. A kártyát kikapta, mielőtt megnézhettem volna. Gyanús volt, hogy nem láthatom. Biztosan másnak szólt és a virágot se nekem vette, szontyolodtam el e gondolatra. A mesés csokor látványa és illata viszont kárpótolt eme veszteségemért.
– Látod? Máris nem árválkodik itt magában – vigyorgott Laci – Te se vagy egyedül, így minden rendben van, igaz?
„Semmi sincs rendben!” – kiáltottam volna legszívesebben. A kártya miatt már tudtam, hogy nem akar engem. „Sebaj! Akkor is megkapom, amit akarok. Csak mindent a terv szerint kell tennem.” – gondoltam és vidámságot erőltettem magamra, mosolyt húztam hát az arcomra. Azért nem álltam meg, hogy rá ne kérdezzek.
– Ezt kinek hoztad?
– Háát… Neked, ki másnak? Virágot a virágnak. Nem akarhatjuk, hogy egy szép szál virág magában árválkodjon, ugye? – mosolygott e kétértelmű mondaton, de fejével az egy szál rózsa felé intett.
– Óh, köszöni a virág – mosolyogtam vissza, reményeim szerint boldognak láttatva magam.
– Foglalj helyet és hozom az ebédet.

A konyhában kötényt vettem és azon gondolkodva vittem be a levest – ami főzeléknek is beillett volna az állagát illetően – hogy meg se dicsérte a ruhámat. Pedig miatta válogattam össze. Szexinek, vonzónak akartam látszani benne. Hát ez nem sikerült, mert láthatóan megnézte, de nem tett semmilyen megjegyzést rá.
– A kötény nélkül jobban mutatott a ruhád – szólt a levest kanalazva.
Nagyot dobbant a szívem: mégis meglátta. Észrevette, hogy kiöltöztem miatta! Ez apró vigasz és egy kis boldogság volt nekem. Igaz, hogy csak icipici, mert csak úgy odavetette, ahelyett hogy megcsodálta volna, mégis…
– Ha tetszik ebéd után megnézheted jobban. Ugye nem sietsz nagyon? Ráérsz vacsoráig? Vagy nem?
– A tiéd vagyok egész estig. Sőt, ma estére sincs programom, hacsak Erika ki nem találja, hogy őt kell ma hazafuvaroznom – nevetgélt Laci a tegnap estére utalva.
– Jajj, ne is juttasd eszembe. Annyira szégyellem magam!
– Ne tedd, tényleg nagyon aranyos voltál. Kár, hogy nem sokra emlékszel.
„Ha te azt tudhatnád, hogy milyen szép dolgokra emlékszem én?!”
Ennek örömére gyorsan ittam még egy konyakot. Nem mintha kívántam volna, de tudtam, hogy nem fog megártani. Ma nem!
– Nelli! Légy szíves ne igyál túl sokat.
– Ugyan! Most itthon vagyok. Nem kell hazafuvaroznod – mosolyogtam rá, de azért szót fogadtam. Csak neki töltöttem még egy pohárkával a döntést rá bízva, megissza e egyszerre. Nem egyszerre itta meg…
Nekem meg közben megjött a bátorságom, hogy rákérdezzek.
– Tulajdonképpen kit vártál még ide?
– Senkit – válaszolta meglepetten. – Miért?
– Csak tudod… Kivetted a kártyát és abból gondoltam, hogy talán valaki másnak szántad a csokrot is.
– Nem. Neked szántam. Karcsinak nem hoznék virágot. Nem igazán szeretne ő tőlem ilyen ajándékot – nevetett Laci a viccén.
– De akkor miért nem láthattam, ha nekem szólt?
– Csak mert nem illett volna.
– Nem hinném, hogy olyan illetlent mertél volna írni nekem – néztem mélye a szemébe, de nem állta a pillantásom. Nagyot nyelt.
– Pedig elhiheted. De hagyjuk ezt kérlek!
– Ok. Amúgy ízlett az ebéd? – hagytam rá. Talán majd egyszer megtudom mi állhatott azon a kártyán.
– Finom volt. Komolyan. Minden. De mit is akartál megbeszélni velem?
„Kezd feloldódni. Ez jó jel! Na meg kíváncsi is rám. Azt hiszem kezdhetek őszinte lenni.”
– Tulajdonképpen Karcsiról szerettem volna beszélni veled.
– Azt hiszem az nem tartozik rám.
– Nos, talán segíthetnél nekünk.
– Ó, azt szívesen. Mit kéne tennem?
„Először is csókolj meg!” – gondolom, persze ezzel nem indíthatok nála.
– Ugye tudod, hogy Karcsival gyereket terveztünk.
– Igen, ezt elmondta nekem.
– Meg arról az elképzeléséről is tudsz, hogy szerinte szünetet kell tartanunk emiatt?
– Igen, bár mondtam neki, hogy ez butaság. Gyakorlás az alapja mindennek. Anélkül nincs siker…
– Ezt mondtam én is neki, de nem hallgatott rám. Egy ideig arra gondoltam, ráhagyom. Csakhogy történt valami, amit nem akartam elhinni.
Laci figyelmesen nézett rám, de nem szólt közbe.
– Ugye emlékszel Karcsi utolsó szülinapjára?
– Persze. Én is vettem neki ajándékot.
– Éppen erről lenne szó. Erika is vett neki. Emlékszel rá, hogy mit?
– Hát… Nem nagyon. Talán valami nadrágszíj? Miért fontos ez?
– Nos, nemrég valaki névtelenül ezt a videót küldte nekem – mondtam és a telefonról elindítottam az árulkodó videót, természetesen a tv–re téve ki a jelet.
Laci kicsit elvörösödött, ebből levettem, hogy már láthatta azt. Sajnos, akkor ő sem kapcsolt, csakúgy mint én első alkalommal. Azért figyelmesen végignézte és amikor ahhoz a részhez ért a felvétel, amire Erika hívta fel akaratlanul a figyelmem láttam rajta, hogy ő bizony felismerte az árulást. De ő is ugyanúgy, mint én elsőként kibúvót igyekezett találni bátyja számára.
– Az nem lehet ott Karcsi. Biztosan ellopták az övét, vagy csak kölcsönadta.
„Na, ez nagyobb butaság, mint amit magam próbáltam felhozni a mentségére” – gondoltam.
– Sajnos nem így történt. Beszéltem vele és nem tagadta. Azt sem, hogy most is tart a kapcsolat, bár azzal érvelt, hogy gyereket biztosan nem csinál neki.
– Azt meg hogy? – lepődött meg Laci.
– Úgy hogy kizárólag popsiban szeretgeti. De akárhogy is, a hangsúly mégis azon lenne, hogy őt szeretgeti, engem meg nem.
– Akarod, hogy beszéljek vele? Nem teheti ezt. Felesége van és kötelességei.
– Úgy néz ki, hogy ő ezeket mind elfelejti Szendi közelében. Az én közelemben meg a kötelezettségeket. De nem is akarnám, ha csak kötelességből szeretgetne, mert az nem szerelem, sőt! Mindkettőnknek elég megalázó lenne.
– Miért lenne az? Megígértétek egymásnak…
– Igen, megígértük a hűséget, a kölcsönös megbecsülést és a tiszteletet. Számomra ez azt jelenti, hogy nem kezdek ki mással, ameddig férjemnek érzem őt.
– Ne haragudj, de ez nem egészen így volt.
– Köszi, hogy emlékeztetsz. Sajnos ő nem tisztelt és hűséges sem volt. A megbecsülése mára már egy puszi erejéig sem terjed ki. Tudod, én is próbáltam neki mentséget találni. Próbáltam nem tudomásul venni még akkor sem, amikor pedig már nyilvánvaló volt. Sokáig elhittem a kifogásait. De sajnos nem ért véget.
– Miért mondod ezt el nekem? Sajnálom, de nem hiszem, hogy segítségedre lehetek ebben.
– Az szerintem sem menne. Csak azt szeretném, ha megértenél. El voltam keseredve, azért ittam annyit. Na, most már tudod.
– Csodálkoztam is, hogy miért tetted. Előtte sose láttalak berúgva. Szeretném, ha tudnád, hogy bármi is történik köztetek Karcsival, rám mindig számíthatsz – ígérte és az asztal fölött átnyúlva a tenyerébe vette a kezem.
– Köszönöm. Ez sokat jelent nekem, tudod? Erika is mellettem áll, bár ő is szereti Karcsit.
– Sajnálom.
– Én is szoktam magamat – eresztettem meg egy bájvigyort – De a sajnálkozástól megfájdult a fejem.
– Hozzak orvosságot?
– Megmasszíroznál, mint régen?
– Ok.

A masszírozás tényleg jól esett. Az érintése és a törődése csodát tett velem. Akárhogy is tagadta önmaga előtt Laci, azért látszott rajta, hogy neki is kellemes volt engem simogatni.
Azon gondolkodtam, hogy most mit tegyek. Nem támadhatom le, de valahogyan lépnem kell. A férfiakat néha a női könnyek meghatják. Sikerült kipréselnem magamból pár csepp könnyet, aztán már ment a sírás-rívás arra gondolva, hogy tényleg szerencsétlen vagyok, mert talán rátaláltam a szerelemre, mégse lehet enyém akit szeretek.
Akkor már tudtam, hogy Karcsi tévedés volt. Laci a szerelmem.

Lacira hatottak a könnyek. Úgy tettem, mint akinek megártott az ebédhez fogyasztott ital. Hozzá bújtam, magamba szívtam friss illatát, majd kissé eltoltam magamtól.
– Meg kell mosakodnom. Neked se ártana ruhát cserélned. Összekentem az inged.
– Nekem nincs másik. Csak te vagy itthon. Menj csak, fürödj meg, hátha az segít. Megvárlak.
– Választhatsz Karcsi ruhatárából is. Eddig se szokott szólni érte – céloztam ezzel arra is, hogy közel azonos a méretük, na meg testvérekként tényleg ki szokták egymást segíteni. Tudtam, hogy az öccsét nem szidná meg érte, de volt jobb ötletem is, csak azt későbbre tartogattam. Ugyanis megvettem neki még aznap azt a melegítő együttest és pólót, amiben tetszene nekem. Ok, amúgyis tetszik és szeretem, de a ruhának megvolt a maga célja. Láthatom átöltözni és az elfogadtatásával se lehet probléma. Hálám jeléül muszáj elfogadnia.
– Nem probléma. Majd hazamegyek átöltözni. Vacsorára visszajövök, rendben?
– Nem maradnál mégis? Annyira egyedül érzem magam. Tudod mit? Segíthetnél megfürödni. Ok?
Laci hirtelen zavarba jött.
– Én?
– Persze. Tudom, hogy láttál már meztelen. Emlékszem rá, hogy ruhában érkeztem hozzád tegnap, de reggel mégis meztelen voltam. Biztos te segítetted le a ruhámat, mert vigyázni akartál rám. Nem haragszom érte. Tényleg…
– Az nem egészen úgy volt...
– Nem győzök hálálkodni azért, amit értem tettél – hízelegtem hozzá bújva. Nem esett nehezemre, hiszen tényleg kitett magáért éjjel miattam.
– Naa… Lécci segíts most is. Olyan bizonytalannak érzem magam – kacagtam, bár a pillanatnyi szédelgés most pusztán színészi teljesítményem dicsérte.
Átkarolta a vállam, talán, hogy el ne essek és kitámogatott a fürdőszobába. Láttam rajta, hogy nem mer segíteni vetkőzni.
– Fordulj el! – Kértem, hogy oldjam a zavarát és mikor megtette, egy pillanat alatt levetettem az összes ruhám, és mint aki nem bír megállni a lábán, mindkét kezemmel a kád szélére támaszkodtam, enyhén pucsítva Laci felé altestemmel.
– Kész vagyok – jeleztem. – Megengednéd a kádat? Megkérhetlek?
Lehunytam a szemem és magam elé képzeltem a meglepetését, amint végigvándorol a pillantása a fenekemen. Magamban mulattam az arckifejezésén, mert tegnap is eléggé zavart képet vágott, egyben izgatott is a tudat, hogy engem néz. Nem sürgettem hát, pár percig élveztem a néma pillantását. Elvégre, ha megártott nekem a konyak, akkor ezt természetesnek veheti, neki meg jut ideje arra, hogy magához térjen, hogy legyen újra férfi.
Nem csalatkoztam ebben, mert egy idő után éreztem, amint mellettem hajolva bedugja a lefolyót és megereszti a csapot. Mielőtt visszahúzhatta volna a kezét előrenyúltam, mint aki maga akarja szabályozni a víz hőfokát, de ahelyett a kezébe kapaszkodtam és előre buktam. Magammal rántottam őt is, egyensúlyát vesztve zuhant mellém a kádba. Rám esett és egy pillanatra nem kaptam levegőt, nem kellett hát tettetnem a pillanatnyi rosszullétet.
Laci ijedten igyekezett lekászálódni rólam, de mellém keveredett és teljesen vizes lett a kölcsön ruhája. Ezen vigyorogtam, majd aggodalmasan kérdeztem: – Nem esett bajod? Jajj, annyira sajnálom, hogy mostanában ilyen ügyetlen vagyok!
– Nincs semmi baj. Te jól vagy? Megijesztettél ám. Nem tört el valamid? – kérdezte és közben tapogatta a kezem, a hátam… Csak reménykedtem, hogy a medencém is ellenőrzi, de legnagyobb sajnálatomra oda nem nyúlt.
– Semmi baj. Én is csak megijedtem. De most legalább igazából megfürdethetsz. Egyébként is lett volna számodra egy meglepetésem – céloztam mosolyogva az ajándék melegítőre. – Tudod mit? Vetkőzz le. Fürödjünk együtt. Úgy könnyebb lesz mosdatnod engem, és te is tisztább lehetsz.
– De te a sógornőm vagy! Nem illene együtt fürödnünk. Na, meg mi lesz, ha közben beállít Karcsi, mi? Hogy magyaráznánk ezt ki?
– Sehogy. Karcsi ma elutazott egy üzleti útra. Gondolom Szendit is vitte magával.
– De te azt mondtad a telefonba, hogy Karcsi meghív engem vacsorára.
– Tévedsz édesem. Azt mondtam, hogy Karcsi meghívna téged. De nem kell félned, nem jön haza egy hétig.
– Nem azért mondtam, hogy félek. De te még mindig a sógornőm vagy.
– Igazad van. A sógornőd vagyok. Egy olyan nő, aki papíron a testvéred neje, de akivel a férje már hónapok óta nem törődik, mert fontosabb neki a szeretője. Egy csalódott nő, akinek meg te vagy fontos. Karcsitól muszáj lesz elválnom, de tőled nem szeretnék. Szóval, ha csak ilyen aggályaid voltak, nyugodtan elfelejtheted. Persze, ha nem ez a probléma, hanem az, hogy nem tetszem neked. Ha semmit sem érzel irántam, csak a téves rokoni kapcsolatot, akkor nem tartóztatlak.
Eléggé dühös lettem és elkeseredett. Amiatt bukott ki belőlem e vallomás.
– De te… Hazudtál nekem?
– Nem. Csak azt mondtam, hogy a bátyád meghívna vacsorára, de valójában csak veled szerettem volna tölteni egy kis időt. Ha elmondom, hogy nem Karcsi hív, hanem én, és ő nem is lesz itthon, akkor eljössz? Elfogadtad volna a meghívást akkor is, ha tudod, hogy kettesben kell lenned a sógornőddel? Ugye, hogy nem? Mert te mindig olyan szerető testvér vagy! Neked senki más nem számít, csak a családod, a testvéreid…
Nagyon beleéltem magam és annyira elkeseredtem, hogy mérgemben kiugrottam a kádból és úgy, ahogy voltam, meztelenül átrohantam a szobámba, ahol hassal az ágyra vetettem magam. Folytak a könnyeim és nagyon sajnáltam önmagam.
„Nem igaz, hogy nekem nem jár egy kis boldogság. Bezzeg a hazug férjemnek minden sikerül. Nekem még az sem, hogy egy vacsorát összehozzak valakivel.”
– Engem nem szeret senki – hüppögtem halkan.
Nem hallottam amint Laci bejön utánam és amint meghallotta a panaszom, megsimogatta a vállam és otthagyta a kezét a hátamon. Lágyan körözött az ujjaival rajta, közben mellém telepedett az ágyra.
– Nincs igazad. Ha a magad nevében hívsz vacsorára, akkor is eljövök. Máskor is volt, hogy te hívtál meg és sose mondtam nemet. Ha Karcsi nem lenne a bátyám, talán még udvaroltam is volna neked. Érezned kellett mennyire tetszel nekem. Néha kicsit bosszantó tudsz lenni, de melyik nő nem az?
Talán azért, hogy szavainak nyomatékot adjon, talán nem, de megpuszilta a vállam, a hajam… Ismét erőre kapott a vágyam. Ekkor jutott csak el hozzám, hogy mit veszítettem volna, ha nem marad velem most. Ha itt hagyott volna… Szerencsére nem így tett.
Felemeltem a fejem és durcáskodva szóltam: – Bosszantó, mi? Tudod, engem sokkal jobban idegesített a bátyád viselkedése, akinek te zokszó nélkül megbocsátottál. De, ha te lennél a helyemben, akkor is így gondolkodnál?
– Ok, tényleg nem volt szép Karcsitól, amit veled tett, de ő a testvérem. Bár nem értem miért tesz ilyet egy annyira szép nővel, mint a felesége.
– Felejtsd ezt el végre! Karcsitól elválok. Amint hazajön közlöm ezt vele. De… Te tényleg szépnek tartasz? Komolyan mondtad, hogy udvarolnál nekem, ha nem tekintesz sógornődnek engem? Vagy csak vigasztalásként mondtad?
A szemembe nézve őszintének látszott a válasza.
– Igen. Halálosan komolyan mondtam. Tudod mi van ezen a kártyán? – kérdezte, majd felmutatta. – Egy vallomás, de ha ezt a bátyám meglátná..
– Akkor semmi sem történne – nyújtottam nyelvet rá. – Egyrészt, mert nem neki írtad, másrészt mert én nem érdeklem őt. D én azért nagyon szeretném tudni. Megmutatod?
Végül csak ideadta. Az állt rajta, hogy „Köszönöm a tegnapi-mai estét!”
– Ó, ez nagyon aranyos – mosolyogtam most már szívből. Hiszen neki is tetszett, ami történt, pedig akkor még nem is tudhatta, hogy hányadán állunk a bátyjával.
– Ezek szerint nem bántad, hogy megvigasztaltál? – kacsintottam rá.
– Persze, hogy nem. Szívesen vigasztalgatlak bármikor, ha azt szeretnéd. Amikor szükséged van rá. Akár évekig is. Azt szeretném, hogy ne sírj! Soha-soha többé. Sokkal jobban tetszel, amikor mosolyogsz.
– Csak akkor? – kacérkodtam vele – Na és ilyenkor? – érdeklődtem, majd egy gyors csókot cuppantottam a szájára. Így fektemben nem tellett tőlem többre. Utána visszahanyatlottam, de hanyatt fordultam és vártam. Néztem a szép szemeit és arra gondoltam: „Csókolj már meg te mamlasz! Érezned kell mennyire akarlak.”
Szerencsémre a szememből kiolvashatta azt, mert megtette. Lágyan kezdte, majd hamarosan átváltott nyelvcsatába. Lehúztam magamhoz, hozzábújtam és őt magamon érezve még inkább csókoltam. Annyira felforrósodott a vérem és lüktetett mindenem, hogy csak akkor észleltem, hogy rajta maradt a nedves ruha, amikor kezemmel érinteni akartam őt. Addig nem éreztem a hideget és mást sem, csak őt.
– Gyere vissza a kádba. Megfázol, ha nem vetkőzöl le. Biztosan jó forró már a víz – mondtam mosolyogva, mert eszembe jutott, hogy én bizony nem zártam el a csapot.
– Aztaa… – kiáltotta és eliramodott a fürdőszobába.
Ezek szerint ő se zárta el a csapot – állapítottam meg magamban, de kit érdekelt most az? Boldog voltam, mert bevallotta, hogy nem vagyok közömbös neki sem. Talán beválik a mai tervem és talán nem csak egy napra szól majd. Annyira szeretném…
Annyira szeretem!

A terv bevált végülis, mert nemcsak vacsora előtt szeretett, hanem utána is.
A fürdőkádba együtt estünk be és utána együtt takarítottunk össze magunk után. Közben sok forró csókban volt részünk. Sok szeretgetés és simogatás. Ott nem sokat beszélgettünk, de Laci ismét kitett magáért. Majdnem elfeledkezett a vacsoráról is, de én nem hagyhattam. Nem kívánhatom el tőle, hogy miattam lefogyjon. Ráadásul nekem éppen így tetszik. Meg az is tetszik, ahogyan eszik és nekem kínálja a finomabb falatokat. Meg az is, amiket közben mond. Beszélgettünk a vacsora alatt, de utána már nem sokat. Inkább csak azt kérdezgette, hogy „ugye neked is jó ez? Tényleg ennyire szeretsz engem?”
– Igen, nagyon szeretlek – jelentettem ki két csók és pár menet között, amitől valamiért még lelkesebb lett.
Azért az ajándékról se feledkeztem meg utána. Felpróbáltattam vele. Tényleg jól állt az izmos testén az a melegítő. Megígértettem vele, hogy abban megy majd haza. De nem aznap éjszaka, hiszen még sok teendőnk és megbeszélnivalónk volt.

 Folytatáshoz katt a képre