2024. máj 11.

Sógornőm berúgott 3.rész

írta: TakeMeHome
Sógornőm berúgott 3.rész

beautiful-girl-reading-book-4k-nt-1920x1080.jpg

 

3. rész
Később.

Előzményhez katt a képre

Nelli:

Miközben éppen rájöttünk Lacival, hogy szeretjük egymást már régóta, csak ő Karcsi miatt nem mert közeledni hozzám, ránk nyitott Erika.
– Nem, nem akarom tudni mi történt köztetek. Ez annyira…
– Bocsi Eri, de nem gondolod, hogy nekünk is jár a boldogság?
– Az igaz, de ez…
– Mi rossz van ebben? Hiszen egykorúak vagyunk és…
– Nem a kor számít! Hanem, hogy a bátyánk az exed. Mert gondolom elváltok ezek után. Ő és Szendi… Te és Laci... Nem fog összejönni! Nem fogadnak el a többiek. Se anyuék, se a társaság, senki. Érted?
„Na, te aztán meg tudsz vigasztalni!”
– Na, és te?
– Én nem számítok.
– De nekünk igen. Ha te nem vagy, sose jövünk rá mit jelentünk egymásnak.
– Bánom is már, amiért akkor Lacira bíztalak. De értsétek meg, hogy mindenkit magatok ellen fordítotok majd ezzel a döntéssel.

Végülis ez miatt mondtuk azt Lacival, hogy kell egy kis idő nekünk. Na meg azért, mert nem lenne jó, ha válás előtt kiderülne a kettőnk dolga.
Nyilván nem maradhatok Karcsival ezek után, de egyedül se szeretnék lenni. Erika rendes, mert ismét felajánlja a segítségét – lakjak nála ameddig rendeződnek a dolgaim.
Lacit is eszi a bűntudat egy kissé, hát abban állapodtunk meg, hogy a válás végéig csak Erika jelenlétében találkozhatunk. Pedig most már őt is eszi a fene utánam, tudom. De kibírjuk és gardedám nélkül sose találkozunk. Ezt ugyan elég igazságtalannak tartottam, mert Karcsi nem zavartatta magát, ugyanúgy találkozgatott közben Szendivel. Nem is titkolja, bár a munkahelyi kapcsolattal indokolja. Közös megegyezéssel adtuk be a válást, gyerek nincs, így reményeink szerint hamar kimondják.

Ez alatt az idő alatt történt egy újabb affér. Ez most úgy kezdődött, hogy Erikának volt valakije, aki szerinte többet jelentett volna, mint egy egynapos kaland. Csakhogy a srác nem ezt akarta, mert mint kiderült, hazudott. Volt családja, felesége, akiket esze ágában sem volt elhagynia. Így hát Erikát dobta, aki csalódott és most ő itta le magát. Segítettem neki a józanodásban. Közös aerobicot javasoltam, Erika belement, de közben elsírta magát és a vállamon pihegte ki a bánatát.
Aztán egyszerre emeltük fel a fejünket és összeakadt a szánk. Mindketten zavarba jöttünk. Erika szeme csillogott. „Valószínűleg a sírástól látszik nedvesnek, de ez a csillogás most mintha más miatt lenne.”
Az igaz, hogy tisztáztam magamban, hogy Laci a szerelmem, de nem hagyhatom most magára a barátnőmet. Ő se tette, amikor nekem volt szükségem bátorító szavakra, biztatásra. Ok, tudom, hogy ez most másfajta vigasztalás lenne, amit eddig sose csináltam senkivel. Nos, lánnyal nem csókolóztam, de ez most annyira természetesnek tűnt. Különben sem nevezhető csóknak, csak véletlen baleset volt – gondoltam. De ha úgy is lenne, ugyan mit veszíthetek, ha egyszer engednék egy ilyen kísértésnek? Sem az a veszély nem áll fenn, hogy egymásba szeretünk, sem teherbe nem fog esni egyikünk sem.

Nem tudtam, hogy Erika mit szeretne. Egyáltalán elviselne-e most bármilyen érintést a bőrén? Inkább hagytam, és elmentem teát készíteni. Egyáltalán nem erre az estére készültem, de csöpp eszemmel rájöttem, mi történhetne. Azt se tudtam, én akarnám e. Inkább elmentem zuhanyozni. Mire visszajöttem Erika már az asztalnál ült, kisírt szemekkel. Mellé húztam a széket, és gyengéden átkaroltam a vállát. Ráhajolt a vállamra és ismét sírt, meg hüppögött. Úgy szorított, mintha az édesanyja lennék. Aztán lassan megnyugodott. Kisöpörtem a hajat az arcából, és megsimogattam. Lassan de határozottan közelebb hajolt az ajkamhoz, majd mikor szembekerültünk, belenéztünk egymás szemébe. Megcsókolt. Nem volt erőszakos és nem tartott sokáig. Felajánlkozó csók volt.
Finoman érintette a számat, majd még egyszer, mikor érezte, hogy visszacsókolok finoman szétnyitotta az ajkaimat, és a nyelvével bekéredzkedett a számba. Beengedtem. Nem harcoltunk. A nyelve végigsimította az enyém, aztán visszahúzódott. Fogkrém mentolos ízét éreztem. Aztán én csókoltam meg az ajkát, majd szétváltunk. Felálltam és a konyhapulthoz mentem.
Miközben a teánkat szervíroztam elgondolkodtam azon, mi történt velünk. Mi történt vele? Tulajdonképpen annyit tudtam már róla, hogy nem leszbikus, mert sose láttam nővel. Egyszer sem. Fér?akkal viszont igen. Talán most ő került olyan helyzetbe, mint nemrég én voltam, amikor kellett valaki, aki megért, aki érezteti velem, hogy fontos vagyok neki. Nekem akkor Lacihoz volt szerencsém, Erikának csak én voltam kéznél.
„Elutasíthatnám? Persze.”
Természetes lenne, csakhogy rámehetne a barátság. Neki most nem rám van szüksége, csak egy társra, akinek fontos lehet. Nekem tényleg fontos ő! Igaz ugyan, hogy eszembe se jutott soha másik nővel szexelni, de…
„Nos, egyszer kibírom ezt is. Talán nem is lesz ez annyira rossz, hiszen nekem sem ártana egy orgazmus a böjti hónapok után. Persze csak akkor, ha tényleg ezt akarja. Az is lehet, hogy megállhatunk a csóknál.”

– Megbocsátasz? – kérdezte Erika bátortalanul.
– Persze! Hiszen barátok vagyunk. Csak neked most gondot okoztak, amit te megszenvedtél!
De te is mellettem álltál, amikor szükségem volt rád.
– Hát igen. De ez azért egy kicsit másképp sült el – mondta ismét zavarban.
– Felejtsük el. Nekem nem okozott gondot.
– Tényleg? Akkor jó. Csak mert tudod, nekem meg most ez is jól esett. Tudnod kell, hogy sose volt leszbi kalandom, viszont most…
– Igen?
– Elítélnél érte, ha azt mondanám, hogy kíváncsi lettem?
Röviden belegondoltam.
– Nem. Az előbb éppen arra jutottam, hogy te most éppen olyan helyzetbe kerültél, mint nemrég én. Csak nekem Laci segített. Ha neked tudok segíteni, akkor megteszem.
Ezt az utolsó mondatot elég halkan suttogtam el, mivel egyáltalán nem voltam biztos magamban. Azt éreztem, hogy nem volt kellemetlen az a csók, de fogalmam sincs, mi lehetne a folytatás.
Erika kortyolt a teájából, majd felállt.
– Azt hiszem, lazítanunk kéne – javasolta.
– Ok, de kérlek, ne érezd kényelmetlenül magad. Tényleg az jutott eszembe a nap folyamán, hogy olyan keveset meséltél magadról az elmúlt időben. Az én összes problémámat meghallgattad, és kitárgyaltuk a szexuális életemet is. Rólad meg csak annyit tudok, hogy istenien nézel ki mikor masztizol, és jó a technikád. De nem tudhatom mit szeretsz? Mit próbáltál már ki?
– Ó! Tényleg tudni akarod?
Úgy látszott Erika meg sem lepődik azon, hogy láttam masztizni. Mindketten tudtuk, hogy az természetes dolog. Mindenkinek szüksége van néha megkönnyebbülésre. De ahogyan elszóltam magam, kukkolónak tüntethetett volna fel a szemében, viszont neki eszébe se jutott ilyesmi.
– Igen! Nagyon izgat – válaszoltam, hogy eltereljem a figyelmét az elszólásomról.
– Na jó! Tudod én sok mindent kipróbáltam már, és vannak igazi perverzióim is, de ehhez megfelelő ember kell. Eddig kétfajta megfelelő embert találtam. Magamat és néhány pasit. Én tudom, mit akarok, úgyhogy ez nem téma, te meg első pillanattól partnerem voltál egy általam nagyon kedvelt dologban.
– Mi lenne az?
– Kis türelmetlen. Tudod, nekem összesen 4 komoly pasim volt, ebből kettővel istenien ment a szex, és mindkettővel sok mindent kipróbáltunk. Gábor a kettő közül a későbbi, aki akkor hagyott el mielőtt hozzám költöztél, nagyon sokban segített. Tudod én olyan, vagyok, hogy ha szexről van szó én szeretek gyorsan elmenni először, hogy aztán számolatlanul érjen a kisebb nagyobb orgazmusok tömege, ami a szex közben jön. Amikor Gáborral kezdtük megtörtént hogy az első menet után én nem elégültem ki teljesen, és mikor elment WC-re én masztiztam. Nem is vettem észre, de mikor visszajött Gábor, az ajtóból engem ?gyelt, és elkezdte verni a farkát a látványra, majd közelebb jött. Mikor észrevettem, hogy mit csinál, hirtelen elmentem vagy kétszer. Úgyhogy ezután elég sokszor csináltuk ezt, mondjuk durva helyeken is. Késő tavasszal a kihalt strandon, a vízben. Amúgy is sokat csináltuk publikus helyen, mert tudta a kis ravasz, hogy ha jól kielégít, mondjuk a reptéren, akkor jutalomszopásban lesz része, amit én szépen le is nyeltem. Van aki azt mondja, hogy nem szereti a sperma ízét. De azt nem szeretni kell, hanem lenyelni. Ez elképesztő élvezet a fér?nak, persze csak akkor, ha megérdemli. Aztán a másik perverzióm a kiszolgáltatottság. Imádom, ha például jó alaposan megkötöznek, vagy megbilincselnek, és jól megdugnak. A kiszolgáltatottság érzése és a párom kiszolgáló közelsége isteni magasságokba emeli nálam az orgazmus érzését. Ilyenkor mindegy, hogy mit tesznek velem. Az anális szexet is így ismertem meg. Mondjuk Gábornak elég kicsi volt a műszere, de nagyon jól tudta használni. Előbb jó alaposan bekent, meg saját magát is, aztán kitágított, és csak utána hatolt be. Ráadásul a szexuális segédeszközök között volt egy kisebb fajta vibrátor is, amit eközben beledugott a puncimba. És nem is volt fájdalmas, mert nem tartott sokáig. Ezen kívül ilyenkor mindig gumit használt, úgyhogy teljesen higiénikusak voltunk. Aztán volt, amikor fordítva csináltuk: a vibrátor volt a popsimban ő meg a puncimban, de olyankor nem is voltam megkötözve, bár akkor is nagyon sok orgazmusom volt.
– Ó, ez elég kimerítő vallomás volt – kuncogtam. – De mi volt az, amiben partnered voltam?
– Az, hogy sohasem titkolóztál. Én eleinte szégyelltem magam, amikor masztiznom kellett, neked természetes volt. Hagytad, hogy lássalak, megfigyeljelek…
– Az nem volt szándékos! – vörösödtem el, mert nekem eddig fel se tűnt, hogy kileshet. Az is igaz, hogy amikor elkapott a vágy a kielégülés után sose gondolkodtam. Olyankor mindig úgy éreztem, hogy magam vagyok. Egyedül.
– Tudom és éppen erre utaltam. Eleinte zavarba hoztál, mert arra gondoltam, hogy szándékosan csinálod. Bocsi, de annak látszott. Most már tudom, hogy ez nem így van. Ettől még aranyosabb vagy és félre ne érts, nem ítéllek el érte. Sőt, örülök annak, hogy tanulhattam. Igen, tőled tanultam el pár ötletet. Szeretném ezt viszonozni most, persze csak ha megengeded., Ha akarod…
A hirtelen beálló csendben élveztem a rám vetülő pillantását. Nem volt miről beszélni, nem kellett több szó, csak néztük egymást.
Mivel már nyíltan kimondta mit és hogyan szeretne, már csak rajtam múlott megteszem e mindazt vele. Eléggé izgató volt a tudat, hogy ennyire rám meri bízni magát egy másik ember, még akkor is, ha ő nem fér?. Ez utóbbi megkönnyíti egy kissé a dolgot nekem, mert már nem csak a vágyait ismerhettem, hanem azt is, hogy mit szeret és mit nem. Ráadásként ezek némelyike egyezett saját vágyálmaimmal, bár eddig sose próbáltam ki senkivel. Talán most vele jó lehetne. Talán jobb is, mert így le tudnám mérni azt, hogy ha velem tenné ezeket valaki, akkor mit érezhetnék közben. Úgy kell hát tennem mindent, ahogy kérte, de közben ki akartam lesni. Meg?gyelni az arcán tükröződő érzelmeket és a teste válaszait. Ez a kíváncsiság minden gátat átszakított bennem. A felfedezés és az uralom öröme semmihez sem hasonlítható érzéssel töltött el. Elhatároztam magam. Döntöttem.
Tudtam, hogy barátnőm elég sok szexuális segédeszközt halmozott fel eddigi élete során, bár nem sokat láttam használni, de tudtam, hol tartja kincseit.
– Kérem a kulcsot – szóltam határozottan. Erika kisnyuszi tekintettel engedelmesen adta át az összes kulcsát.
– Melyik az? – csattant a következő kérdésem. Nem akartam bántani őt, de muszáj volt erélyesnek lennem. Azt mondta, hogy az alávetettség érzése felkorbácsolja a vágyát. Most ez nem látszott rajta, de tartanom kell magam ehhez a vonalhoz és elválik.
– Az a kerek, piros tollú – felelte szemlesütve. Tetszett a látvány, amit nyújtott. Eddig Erikát mindig határozottnak láttam. Domináns volt a munkájában is, bár az orvosok utasításainak engedelmeskedett, de néha azokat is a maga módján értelmezte és a szaktudása miatt sose bánta meg azt egyetlenegy beteg sem. Ezt a kissé szégyenlős Erikát nem ismertem.
„Talán most megjátssza magát? Vagy a másik énje volt a megjátszott? Mindegy, most már muszáj így folytatnom.” Ezt most már nem csak miatta tettem. Én is élveztem a dolgot, mert én eddig mindenkinek csak engedelmeskedtem, igyekeztem mindenki igényét kiszolgálni. Mindenkinek meg akartam felelni. Ez alól kivétel, talán csak a Lacival töltött éjszakám volt, de akkor nem voltam önmagam, és a megfelelés kényszere még akkor is bennem volt. Most mindennek tudatában voltam. „Talán most se ártana egy kis bódulat?! Nos, lássuk mennyire tud alázatos lenni ez a nő?” – gondoltam, majd határozottan ráparancsoltam barátnőmre.
– Kérek egy pohár édes bort. Tölthetsz magadnak is, ha szeretnél csatlakozni. Hozd be, én addig felfedezem a titkaid – mosolyogtam rá biztatóan, azzal oda se ?gyelve rá többé, ahhoz a több?ókos méretes komódhoz léptem, ahol játékszereit tartotta. Egy alkalommal véletlenül megláttam, amint onnan emelt ki egy vibrátort. Most nagyon kíváncsi voltam arra, mit rejthet az a pár ?ókocska.
Erika kiment, majd kisvártatva két pohárral tért vissza. Egyiket nekem nyújtotta, a másikat csak tartotta. Nem ivott, mint aki engedélyre vár. Ez újabb önbizalmat adott nekem. Olyat, amit soha eddig nem éreztem. Ha hozzávesszük az előzőekhez azt is, hogy barátnőm majd fél fejjel magasabb volt nálam és, bár nem volt még molett sem, picit mégis párnázottabb testtel rendelkezett, mint én. A fér?ak úgy fogalmaznának, hogy dúsabb idomai vannak. Arányosan csinos. A pasikat inkább a határozottsága tartotta vissza. A fér?ak nem túlzottan szeretik az erős, náluk okosabbnak tűnő nőket, inkább a cicababákat választják játékszerüknek. Ez az erős, öntudatos nő most átalakult egy ilyen cicababává. Az én engedelmes játékszeremmé. Mindent ki akartam próbálni, ami ?zikailag lehetségesnek tűnt anélkül, hogy bántanám őt. Ez is egyfajta megfelelési kényszer, hiszen én nem vágytam ilyenre soha. Most mégis magával ragadott a helyzet mámora.
– Igyál velem, kérlek – emeltem koccintásra a poharam és engedelmeskedett.
Kortyoltunk mindketten és én láttam rajta mennyire elesett, mennyire elanyátlanodott ez a határozott nő. Megesett rajta a szívem. Hozzá léptem, lehúztam a fejét egy csókra. Lágyan megnyaltam az ajkát és ő engedelmesen megnyílt nekem. Nem állítom, hogy semmit sem éreztem, de egy fér? csókjához nem volt fogható ez az érintés. Talán azért, mert most én kezdeményeztem, talán másért, de nem volt visszataszító. Olyan se jó, se rossz érzés.
Neki viszont új erőt adott, mert pihegve kacsintott a fiókos szekrényke felé.
A legfelső fiókot kihúzva bevilágította a tartalmát egy zöldes fényű ledlámpa. Mindenféle vibrátor volt benne. Méretre és alakra is különböztek, sőt volt csiklóizgatós és G–pontos is. De volt benne análkúpnak tűnő dolog is. Egy olyat kiválasztva meglepett, hogy a talpán egy nyomógombot találtam. Megnyomtam és kis mérete ellenére meglepően erősnek tűnt a rezgése. Kikapcsoltam, de nem tettem vissza a helyére. „Ezzel fogunk kezdeni” – határoztam el és már kezdett kialakulni a játék menete bennem. Nos, talán csak az eleje, mert a balesetek elkerülése érdekében tudtam, hogy muszáj előbb kitisztítanom őt, azaz egy alapos fürdés lesz az első lépés. Fürdetés kívül–belül. Nem óhajtottam magamra vállalni a kényesebb feladatokat, azt megoldja ő magának.
A következő ?ókban furcsa tárgyakra leltem. Pár rúd. Egyiket kivettem. A végén karikák voltak és teleszkópszerűen kihúzható volt nagyjából másfél-két méterre, majd egy gombot megnyomva újra össze lehetett csukni úgy fél méternyire. Láttam ?lmeket, sejtettem mire való. Az volt a meglepő, hogy Erika vett ilyet. Sose gondoltam volna, hogy használná. Talán majd most meglepem vele. Később.
A ?ókban találtam egy mellszívóhoz hasonló valamit, amihez egy kis tartály is csatlakozott. Ha nem tudtam volna, hogy ez nem egy kórház, isten bizony kézi beöntőre gondoltam volna. Olyanra, amiket vagy 40 évvel ezelőtt használtak bizonyos műtétek elvégzése előtt, kitisztítva a beteg bensőjét. Egy kicsit elállt a lélegzetem arra gondolva, hogy mi célt szolgálhat ez, éppen ebben a ?ókban. Hogy mire szánhatták? Nem kellett nagy fantázia, hogy kitaláljam. Elővettem és a kezemben méricskéltem, forgattam, mintha nem tudnám mire való.
– Tudod ezt használni igaz?
– Igen – felelte szemérmesen Erika.
– Akkor fogd! Kelleni fog – parancsoltam és a kezébe adtam.
Becsukva azt a ?ókot, a következő került sorra. Azt az előzőhöz hasonlóan egy fehér fényű lámpa világította be. Mindenféle bilincs volt benne és pár kötél, meg olyan gombolyagszerű, egy kupacba rendezett, sodrott pamutból készült valami. Kíváncsian vettem kézbe, majd egy ponton megtartva elengedtem. Nem igazán értettem mire való, mert akárhogy forgattam, nem láttam rendszert benne. Visszatettem volna, de akkor a köteleket kellett volna megvizsgálnom, ha a játékunkat folytatni akarom. A csomók megkötésében nem vagyok jártas ma sem. A cipőim is inkább csatosak, hogy ne kelljen bajlódnom a megkötésükkel.
– Ez mire való? – kérdeztem a pamutfonalból készült dologra mutatva. – Te tudod?
– Persze.
– Megmutatod rajtam? Ugye nem fáj?
– Egyáltalán nem – mosolygott. – Itt semmi olyan nincs, ami nagy fájdalmat okozhatna. Egy pici néha kell, de ez nem a kínzásról szól.
– Ok, akkor mutasd.
– Le kéne vetkőznöd, úgy könnyebb lenne.
– Most nem. Csak mutasd légy szíves.
– Ok, Állj egyenesen és tedd amit mondok – utasított.
Ő pedig rám igazította az előre elkészített hurkokat néha meghúzva, néha utasítva, kérve, hogy emeljem fal a karomat, vagy azt, hogy miképpen igazítsam a testem, mindig úgy, ahogy a művelet megkívánta. A végén úgy néztem ki, mint egy kötözött sonka, amitől csak a nyakamból lelógó fonott pamutkötél különböztetett meg. Megpróbáltam mozogni benne és meglepődtem azon, hogy sikerült egyáltalán. Lépni rendesen lehetett, a kezem ugyan oldalra nem tudtam teljesen kinyújtani, de lehajolni is sikerült. Rájöttem, hogy ez csak imitáció. A fogvatartás, a kiszolgáltatottság érzetét adja annak veszélyei, korlátai nélkül. Valószínűnek tűnt, hogy akár kiskutyaként vezetgethetnének körbe egy teremben, de akár a bokámat is lehetne rögzíteni a nyakamon, ami praktikus, ha valaki fel akarja tárni a nyílásaimat. Nem kell közben tartanom sem magamat.
A tükör elé álltam és bár ruhában voltam, igyekeztem magam elé képzelni Erikát, amint az ő meztelen testén lenne ez a kötél-együttes és tetszett a gondolat. A hivatalos nevét nem tudtam, mivel, ha volt is neki valaha csomagolása, ahol a név fel lenne tüntetve, az már nem volt meg.

 

– Kipróbáltad ezt már valakin? – érdeklődtem kíváncsian.
– Csak egyszer próbáltam magamra venni. Aztán kimostam és eltettem.
– Igen, a higiénia fontos dolog. Akkor kezdjünk játszani. Akarod?
– Ha te is…
– Szerintem jó móka lesz – mosolyogtam rá. – Gyere fürödjünk meg. Hozd azt is – mutattam rá a beöntőre és ő engedelmeskedett.

Az illatosított fürdővizet gyorsan elkészítettük, felhabosítottuk, majd mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk azon a szivacsos, csúszásgátlóval ellátott csőrendszeren, ahonnan buborékos vizet pezsegtethettünk magunk alá. Ez a fajta pezsgőfürdő mindig is a kedvencem volt. A tisztálkodást is nagyban segítette, na meg rengeteg élvezet forrása volt már az is, ahogy masszírozta alulról a testem. Ezt most még azzal is fokoztam, hogy Erika kezeit magamra tettem és így mindkét irányból kaptam az élvezetet. Hamarosan elért a gyönyör, bár Erika csókjai nem tudom mennyire segítettek ehhez hozzá. Szerintem nélküle is ment volna most. De valahogy ez az orgazmus más volt. Nem csak azért mert barátnőm tanúja volt a gyönyörömnek, hanem maga az érzés, hogy most bármit megtehetek… Nos, majdnem bármit, mert nyilvánvalóan nem akartam neki se a szükségesnél nagyobb fájdalmat, se csalódást okozni.
Erikának még nem engedélyeztem a gyönyörét.
– Szállj ki a kádból és tisztítsd ki magad, kérlek!
Udvariasan kértem, de a hangom inkább tűnt parancsolónak, semmint esdeklőnek. Erika teljesítette, használva a beöntő alkalmatosságot.
Talán mást undorított volna, de mi mindketten kórházban, betegek között éltünk, így egyikünk számára sem okozott gondot. Ok, azért közben és utána elég sok légfrissítőt használtam el, de elkerült mindenféle hány és egyéb inger.
Erika ezután visszaült a kádba és várakozva nézett rám. Talán azt remélte, hogy most ő következik, de nem ez volt a tervem.
– Térdelj fel, háttal nekem – kértem most lágyabban és az előre odakészített análdugót vettem a kezembe. Előtte kipróbáltam őt, benyúltam a popsijába. A záróizma könnyen átengedte egy, majd két ujjamat is köszönhetően az előző beöntés lazító hatásának. Behelyeztem az análdugót és bekapcsoltam. Barátnőm teste beleremegett az okozott érzésbe.
– Bent tudod ezt tartani? Nem fog gondot okozni?
– Azt hiszem… – nyögte halkan.
– Akarod, hogy kikapcsoljam?
– Nem tudom. Kellemes, de így nem biztos, hogy járni is tudok. Nagyon intenzív érzés…
– Ok – szóltam és kikapcsoltam. – Így jobb?
Nem válaszolt, de nem is kellett. Tudtam a választ, ami igen és nem is volt egyben.
Kéz a kézben mentünk ki, majd újabb korty bort engedélyeztem magunknak. Erika szemei ekkorra már behomályosodtak. Mosolyogva kezdtem hozzá a következő teendőmnek. Felpakoltam rá azt a kötélegyüttest, ami nekem is annyira tetszett. Néhol picit szorosabbra húztam, mint ahogy ő nekem, de igyekeztem nem elszorítani a keringését. Amikor végeztem ellenőrzésképpen megmozgattam kezét, lábát, majd kértem, hogy álljon fel és menjen pár lépést, forduljon körbe… Miután ezeket gond nélkül megtette, lefektettem hanyatt az ágyra. Kezét és lábát bilincsekkel erősítettem egy olyan teleszkópos rúdhoz, majd a lábait külön rögzítettem a nyaka mellett. Ha nagyon akar simán kiszabadulhat ezekből, bár pár percbe biztosan beletelne.
Erika tűrte és szemébe elégedettség költözött. Egyikünk sem szólt közben egy szót sem, csak néha kuncogtunk. Ő leginkább olyankor, amikor csiklandós részeit érintettem, én főképp azon mosolyogtam, hogy olyan érdekes pofákat vágott néha. Nem fájdalmasat, inkább grimaszolt.
Amikor úgy éreztem kellően előkészítettem kis kötözött sonkámat, mint saját, egyedi szex játékszeremet, bekapcsoltam ismét a rezgést az addig fogvatartott análdugóban. Újabb remegés és megint egy grimasz.
– Kellemetlen ez neked, kedves? – kérdeztem Erikát, bár biztos voltam benne, hogy nemleges választ ad majd. Így is lett.
Kis ideig csodáltam a művemet és elképzeltem magam a helyében: vajon nekem tetszene-e ez? Ha velem tenné ezt valaki, akiben megbízok, akkor milyen érzést okozhatna vajon? „Talán egyszer majd kipróbálom. De nem ma!”
Komótosan elsétáltam mellőle és a játékszeres felső fiókból magamhoz ragadtam annyi vibrátort, amennyit csak tudtam, majd visszamentem az ágyra. Elsőnek egy rózsaszín, kis aranyost tartottam barátnőm orra elé.
– Nyald meg!
Miután benyálazta, eljátszottam vele egy kicsit, majd sorra vettem mindegyiket, ám arra ügyeltem, hogy ne élvezhessen el. Mire a végére értem a vibrátoros ostromnak – lehetett úgy 8-10 darab – addigra Erika teste jócskán remegett. Természetesen nemcsak az análdugó okozta édes kínlódását.
Amikor vele csináltam, mindig olyan érzésem volt, mintha az én testemben is járnának, pedig egyiket se dugtam fel magamnak. Nem állítom, hogy nem vágytam volna rá akkor már, de most ő volt a fontos. Eszembe jutott, hogy én bizony ilyenkor egy kis gyengédségre is vágynék. Eddig a pillanatig szinte tárgyként használtam barátnőm testét, de ha én lennék ott megkötözve, kellene az érzés, miszerint szeret az, aki ezeket teszi velem. A szeretetet szex közben simogatással és csókokkal lehet kimutatni a legkönnyebben. Lehet ugyan mondani is, de a szavak sokszor banálisnak hatnak. Na meg ebben a helyzetben csak nem vallhatok neki szerelmet! Nem mintha nem szeretném őt, de ennek a szeretetnek mindketten tudtuk, hogy semmi köze a szerelemhez. Ez is csak játék, de az érzést megadhatom neki. Mellé feküdtem és simogattam a nyakától a mellén keresztül a pocakjáig és a számmal követtem ujjaim útját. Ahol a tenyerem elhaladt, oda kapott forró puszikat. Végigcsókoltam a lábait, kicsit szopogatva a lábujjait. Rettenetesen bizsergető volt, minden mozdulat számomra is.
Pár percnyi ténykedés után már magam is vágytam a csókjára. Nekem is kell a gyengédség, én se vagyok fából. Miért ne érezhetném én is jól magam, ha már játszunk? Igaz, hogy ez más, mint egy igazi kemény fér?száj, mégis… Gyengéden kezdtem, bár tudtam, hogy sem felajánlkozó, sem elfogadó, se ismerkedési csókra nincs szükség. Ezeken már rég túl voltunk.
Erika szája lágy volt. Puha, mint egy kiscica talpa, csak sokkal nedvesebb. Majdnem csorgott a nyála. Ebből magamhoz vettem egy keveset, aztán fölé hajolva a felém nyújtott nyelvecskéjére csorgattam belőle vissza, elkeverve a sajátommal.
– Ízlünk? – érdeklődtem rámosolyogva.
– Finommm… búgta a száját megnyalva.
Miközben tovább folytattam az ismerkedést a szánkkal, magamban a következő lépésen gondolkodtam. Olyan megoldást akartam, ami mindkettőnk szórakozását, örömét szolgálja.

Lejjebb csúszva kipattintottam az análdugót és a helyére egy vékony vibrátor végét illesztettem. Kissé bepróbáltam, de elgondolkodva megálltam. Nem tudtam én vágynék-e arra ebben a pillanatban. A vibrátor ugyan vékony volt, de a vége egy picit nagyobb gombban végződött. Arra gondoltam, hogy ez majd bent tartja neki az orgazmus pillanataiban is, így teljesen ellazulhat a teste. Felmutattam neki a választott tárgyat és rákérdeztem: – Mehet?
Pajkosan kuncogott és megriszálta a csípőjét, amit igennek vettem. A gomb nagynak tűnt, de Erika pár sóhajtása és egy apró sikkantás után gond nélkül csúszott a helyére. Mélyebbre merítettem a popsijában és mikor éreztem, hogy nehezebben menne, megálltam. Így is több mint a fele benne volt. Rezgőre kapcsoltam, de csak alacsony fokozatra. Tudtam, hogy most már nagyon vágyik egy másikra a puncija.
„Egy kis ideig még várnod kell édesem.”
Addig a napig eszembe se jutott soha, hogy megkóstoljak egy puncit. Igaz, a saját nedveim már kóstoltam, de ez más kellett legyen. Mondjuk a sajátom se ízlett, úgyhogy nem szoktam rá. Megnyalogattam Erika punciját és ez se igazán tetszett.
Igaz, hogy az íze nem, de az arcára kiülő érzések ereje annyira lekötötte a ?gyelmem, hogy nem hagytam abba, ameddig majdnem át nem billent. Szerencsére idejében észbekaptam és abbahagytam. Erika remegett és kissé dühösek tűnt a félbe szakított orgazmusa miatt, de úgy megkötözve sokat nem tehetett. Rámosolyogtam és melléülve egy osztott, dupla dildóval kényeztettem magam. Barátnőm elkerekedett szemekkel leste a ténykedésem.
Arra gondoltam, hogy amint bennem lesz az egyik fele, nekiadom a másikat és együtt repülünk a csúcsra. Talán őt előre engedhetem majd, mert igazából érte tettem mindent, na meg szerettem volna közelről megfigyelni a szemében, az arcán a gyönyört.
Igen, ez volt a terv, csakhogy aprócska hiba csúszott a számításaimba. Amikor félig meddig magamba fogadtam azt a vaskos dildót elkapott a szokásos érzés, ami máskor is a masztijaim során. Szemem lecsukódott és elfeledkeztem mindenről és mindenkiről. Mintha csak egyedül lennék, a külvilág megszűnt létezni.
Rekordidő alatt jött a gyönyör, ami nem csoda, hiszen nemcsak barátnőmet stimuláltam nemrég. A csókok érintések rám is hatottak. Kissé csillapodva kinyitottam a szemem.
– Basszus… – mondtam, bár Erika nem igyekezett kiszabadulni, ugyanolyan kényelmetlen pózban maradt, ahogyan hagytam.
– Szép vagy – jegyezte meg, de tudtam, hogy ez nem dicséret volt, inkább korholás amiatt, amilyen önző voltam.
– Bocsi – mosolyogtam rá és a dildó másik felét magam nyálaztam be, majd habozás nélkül a puncijába toltam. Igen a másikat, mert egy része még mindig bennem volt. Ilyenkor kicsit érzékeny ott nekem kívül-belül, de most nem foglalkozhattam ilyennel. Büntetésként gondolhattam volna rá, ha nem okozott volna mégis élvezetet. Amint Erikába csúsztattam a másik végét, az bennem is mocorgott némiképp. A popsijában rezgő vibrátorhoz nyúltam és maximumra csavartam, majd bent hagytam, közben középen gyengén tartva a dildót lassan elkezdtem mozogni előre-hátra. Lassan kezdtem, de csakhamar belelendültem és gyors tempóra váltottam. Elképesztő érzés volt, és a nap fényében igazán itt volt az ideje, hogy végre megjöjjenek az újabb orgazmusaim.
Erikának sem kellett sok és egy hatalmasat spriccelt a mellemre, ami rátett nekem is az előző orgazmusomra és ismét átlendített a holtponton. A mozgást, ha akartam volna se tudtam volna abbahagyni, mert az én testem csakúgy mint barátnőmé, folyamatosan remegett. Ezáltal Erika ismét sikítozva élvezhetett, ki tudja hányszor gyors egymásutánban. Áldottam az eszem, hogy nem engedtem szabadon, máskülönben tuti leesett volna az ágyról a sok felíveléstől. A puncija és popsija viszont nem hagyta kiesni a benne tartott dolgokat, pedig nekem majdnem kicsúszott. Ha nem tudatosan tartom magamban, már kiesett volna belőlem a dildó.
Alaposan meg?gyelhettem hát a tekintetét és az arcát, miközben éreztem a hasamon folyni puncilevét. Nos, máskor azt mondanám, hogy csorogni, de most inkább a folyni a helyes kifejezés, mert egymás után érkeztek a spriccek tőle. Forró-langyos löketek váltották egymást és váratlanul értek. Na, meg első alkalommal éltem át ilyet, hát nem tudtam hova tenni az érzéseimet. A forró nedvesség jó érzés, de a tudat, hogy nem az enyém… Egyik kezemmel muszáj volt támaszkodnom, a másikkal, a dildót tartó kezemmel viszont megtöröltem a számat. Megcsapott egy illat. Nem éreztem visszataszítónak, pedig volt ráragadva rajta bőségesen barátnőm nedveiből.
Amikor az ő teste is lecsillapodott, csak tátogott, megszólalni sem tudott. A szájáról azt olvastam le, hogy „Elég…” Nem bírja tovább, hát kiszabadítottam és bágyadtan remegve eltávolítottam belőle a vibrit és a dildót, majd betakarva hozzábújtam.
Aztán… Nem tudom mi ütött belém, de bőszen csókoltam. Visszacsókolt és csak utána talált rá a saját hangjára.
– Majdnem meghaltam. Kivégeztél, tudod?!
Ránevettem és mosolyogva jegyeztem meg: – Nem is igaz. Éppen hogy miattam élsz, hiszen kaptál mesterséges lélegeztetést.
Ezen ő is jót nevetett.
– Mondták már neked, hogy életmentő vagy? Különösen a csókod az. Köszönöm.
Kinéztem az órára. Hajnali három volt. Itt feküdtünk egymás mellett kielégülve, csapzottan, álmosan. Minden világszép volt, és csak a miénk.
– Aludjunk – mondtam, mert lecsukódtak már a szemeim.
– Aludjunk – válaszolta és megpuszilva az orrom, hozzám vackolt. Meztelenül magunkra húztuk a paplant, és álomba szenderültünk. Utolsóként Erika szavát hallottam a távolból.
– Azt hiszem, szeretlek…
Ezt most én is teljesen így éreztem. Az sem zavart, hogy nem sok mindent próbáltunk ki a szekrényke tartalmából. Talán majd máskor. Majd legközelebb…

Szólj hozzá